Hirdetés
Itthon

Mit mondanak a budapestiek? Úgy fest, rengeteg embernek van véleménye az olimpiáról

ATV.hu

Párbeszédet szeretne a fővárosiak háromnegyede a budapesti olimpia kérdéséről - ez derült ki a Závecz kutatásából, ami a Magyar Olimpiai Bizottság megbízásából készült. A MOB elnöke örül annak, hogy az emberek támogatják, hogy legyen párbeszéd az olimpiáról. Fürjes Balázs azt mondta: ott lesz olimpia, ahol a város és az ország fejlődésének szolgálatába lehet azt állítani.

Hirdetés

„Ha olyan olimpia lesz, ami megéri az adófizetőknek – a budapesti, és a magyarországi adófizetőknek -, és a város fejlesztését szolgálja, akkor az én szavazatom igen” – jelentette ki Karácsony Gergely.

És ezt így gondolta már 10 éve is. A főpolgármester Egyenes Beszéd című műsorunkban elmondta, van 12 év arra, hogy megcsinálják azokat a fejlesztéseket, amelyeket az olimpiától függetlenül is meg kellene, például a HÉV-ek felújítását, az elővárosi közlekedés javítását, a villamoshálózat bővítését, és de kezelni kell a lakhatási válságot is.

„Nincs több pályázat, kidobtuk a pályázatot, nem lehet pályázni az olimpiára, nem lehet jelentkezni az olimpiára” – ezt már Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja mondta. Ott lesz olimpia, ahol a város, az ország fejlődésének szolgálatába lehet állítani – mondta Fürjes a műsorunkban.

„A Nemzetközi Olimpiai Bizottság csak olyan helyre adja oda az olimpiát, ahol azt kellő takarékossággal rendezik meg, és ahol feketén-fehéren bebizonyosodik. Közösen vizsgáljuk ezt meg minden érdeklődővel, mint NOB, hogy a városnak az olimpiától független fejlesztési terveit, céljait, szükségleteit szolgálja” – vélekedett Fürjes.

A fővárosiak háromnegyede párbeszédet szeretne a budapesti olimpia kérdéséről- ez derül ki a Závecz Research kutatásából, ami a Magyar Olimpiai Bizottság megbízásából készült.

Závecz Research alapítója, Závecz Tibor arról beszélt: „emocionálisan ez a témakör izgatja a fővárosiakat, és a magyar társadalmat is, tehát érveket is szívesen meghallgatnak. Nagy nyitottság van arra, hogy erről legyen egy társadalmi párbeszéd. Ha a magyar lakosságot nézzük, akkor is egy domináns támogatás van az előzetes tájékozódást illetően”.

A MOB elnöke híradónknak azt mondta nagyjából ilyen eredményre számítottak, és örül annak, hogy az emberek támogatják, annak megvitatását, hogy mit hozhat számunkra egy olimpia, hogyan tudnánk megrendezni azt

„Azt figyelmen kívül hagyja mindenki, hogy, ha mindenki, mindenki egyetért ebben a dologban, akkor is olyan versenytársak lesznek a jövőben nyilván, hogy ez nem eredményezi azt, hogy biztos, hogy lesz Magyarországon egyszer olimpia, de legalább a lehetőségét ne vessük el” – fogalmazott Gyulay Zsolt. 

Annak esélyét, hogy 2036-ban lehet-e Budapesten olimpia, Ágai Kiss András sportriporterrel latolgattuk. „Van egy földrész, ahol még soha nem rendeztek olimpiát, ez pedig Afrika. Dél-Amerikában előfordult már néhányszor, minden egyéb földrészen természetesen igen, és az a nagy kérdés, hogy eljut e valaha oda a nemzetközi olimpiai bizottság, vagy mondjuk az afrikai régió fejlettsége, és lobbiereje, hogy megpályáznak egy olimpia rendezést” – vélekedett a szakember. 

A sportriporter szerint, ha ez nem így lesz, akkor Európa jön a sorban, ugyanakkor ő úgy tudja, 2040-re pályáznak a lengyelek, és két európai olimpia nem lesz egymás után. 

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek