Két évvel ezelőtt a tűző napon, egy fedetlen parkolóban leállított iskolabuszban felejtett a sofőr egy kislányt. A gyerek hőgutát kapott és az életét nem tudták a kórházban megmenteni – írja az Infostart.
Az édesapja szerette volna, ha a sofőr méltó büntetést kap hanyagságáért, de a jogerős ítéletet kimondó tárgyalás napját már nem élhette meg. Egy nappal előtte temették el, tulajdonképpen belehalt a gyászba – írja a blikk.hu.
A lap riportja szerint a férfit korábban daganatos betegséggel kezelték, 2020-ban megműtötték, s kemoterápiás kezeléseket is kapott.
Utána jobban volt, még a munkáját is folytatta nehézgépkezelőként, de a kislányával 2022-ben történtek annyira megviselték, hogy ezek után súlyosbodott az állapota.
A fiatal férfit csak az utolsó napon vitte kórházba a mentő, október 3-án hajnalban meghalt.
A fiatal apa búcsúztatójára 14-én került sor, éppen azelőtt, hogy a forró buszban felejtett és elhunyt kislányuk tragédiája miatt bíróság elé állított sofőrt jogerősen is elítélték.