Hirdetés
Itthon

Elemző a Fidesz és a Tisza rendezvényéről: „számháború lesz”

ATV.hu

Orbán Viktor várhatóan egy tisztázó jellegű beszédet tart október 23-án, és minden bizonnyal egyfajta számháború alakul majd ki a Fidesz és a Tisza Párt megemlékezései kapcsán – így összegezték többek között a híradónk által megkérdezett politikai elemzők az '56-os események politikai üzenetét. Orbán Viktor a Millenárisra hívta a híveit délelőtt fél 11-től, Magyar Péter pedig…

Hirdetés

Javában zajlanak az előkészületek a kormánypártok megemlékezésére. Három év elteltével ugyanis visszatér a fővárosba Orbán Viktor október 23-án. Zalaegerszeg és Veszprém után most itt a Millenáris Parkban fogja elmondani ünnepi beszédét a miniszterelnök. A tervek szerint délelőtt 10:30-tól. A korábbi ’56-os megemlékezésektől eltérően idén viszont nincsenek óriás plakátok, és nem szerveztek Békemenetet sem, hogy a Fidesz erőt demonstráljon Budapest utcáin.

„Most értelemszerűen nem a mozgósítás a cél a kormányoldalon…” – fogalmazott híradónknak Deák Dániel, aki szerint Orbán Viktor egy tisztázó beszédet fog majd tartani.

„A miniszterelnök vélhetően az október 23-ai beszédében egyértelművé teszi az ő és a kormányának is az álláspontját mind ’56 kapcsán, mind az orosz-ukrán háború kapcsán, mind a szuverenitásbeli kérdések kapcsán. Hiszen ’56 is a magyar szuverenitásról szólt, és a magyar kormánynak is az egyik legfontosabb üzenete, hogy szeretné megvédeni a magyar szuverenitást” – mondta az elemző.

A megemlékezések sorát már egy nappal október 23-a előtt a DK EP-képviselői Strasbourgban megkezdték. Dobrev Klára és Molnár Csaba posztjukban azt hangsúlyozták az uniós és a magyar zászló kapcsán, hogy ma kettős szuverenitási feladat előtt állnak. A párt Budapesten az Ötvenhatosok terén helyez el koszorút október 23-án.

A Tisza Párt elnöke október 23-án délután a Bem József téren tartja a megemlékezést, majd utána átvonulnak a Széna térre.

„Ez egy számháború lesz. Október 23-a számháborút fog létrehozni Magyar Péter Tisza Pártja és az Orbán Viktor vezette Fidesz között” – fogalmazott Nagy Attila Tibor.

Ugyanakkor a miniszterelnök közel sincs könnyű helyzetben, miután a fideszesek relatív többsége sem tartja elfogadhatónak Orbán Balázs ’56-ra vonatkozóan tett kijelentéseit. A Publicus legfrissebb felméréséből kiderül, hogy a kormánypártok szavazóinak 41 százaléka szerint félreérthetőek voltak a miniszterelnök politikai igazgatójának szavai. Az ellenzéki pártokra voksolók között viszont 73 százalék úgy véli, Orbán Balázs szavai azt jelentették, hogy Magyarország nem védekezne egy orosz katonai agresszióval szemben.

„Orbán Balázs árnyéka rávetül a miniszterelnök beszédére. Neki olyan beszédet kell tartani, amivel ezt el tudja feledtetni. Olyan kijelentéseket kell tennie Orbán Viktornak, hogy mi alapvetően ne azt fejtegessük, hogy Orbán Balázsnak, a politikai igazgatónak milyen nyomasztó súlya van, ami az ő kijelentéseit ismeri, hanem mondjon olyasmit Orbán Viktor, hogy erről elfeledkezzünk. Magyar Péternek természetesen meg az lesz az érdeke, hogy Orbán Balázs kijelentése továbbra is elrettentő példaként hasson a közbeszédre” – hangsúlyozta Nagy Attila Tibor.

Az október 23-i megemlékezések miatt szinte az egész fővárosban forgalmi korlátozásokra kell számítani. Teljesen lezárják a Műegyetem rakpartot, a II. kerületben a Bem tér teljes területét, valamint a Lövőház utcát a Margit körút és a Fény utca között. A közösségi közlekedésben is lesznek változások.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek