Hirdetés
Itthon

Felfedte a lapjait? Csárdi Antal elárulta, milyen bizonyítéka van

ATV.hu

Az LMP-ből távozó politikus azt mondja, egy fotót látott.

Hirdetés

Egy fotót látott, amely bizonyítja, hogy egyeztetés zajlott Ungár Péter, Rogán Antal és Vitézy Dávid között. Erről beszélt Csárdi Antal hétfőn a Telexnek adott interjújában.

Ahogy arról beszámoltunk, Csárdi Antal vasárnap bejelentette, hogy kilép az LMP-ből, méghozzá azért, mert bizonyítékot látott arról, hogy pártja a kormánypárttal egyeztette a választási stratégiáját.

„Arra vonatkozóan nincs egyértelmű információm, hogy ezen az egyeztetésen ott volt-e Vitézy Dávid, de nehezen tudom elképzelni, hogy az ő tudta nélkül történhetett volna ez meg” – fogalmazott a politikus szintén hétfőn az ATV Híradónak.

A politikus álítólag csaknem egy hónapja szeptember közepén szerzett tudomást a bizonyítékokról, ezután rögtön döntött az LMP-ből való kilépésről, a bizonyítékokról azonban nem árult el részleteket.

„Egy olyan bizonyíték van a kezemben, ami egyértelműen, egzakt módon bizonyítja az egyeztetés létrejöttét és amit azért nem hozhatok nyilvánosságra, mert akitől ezt szereztem ő nem kívánja felfedni magát” – magyarázta Csárdi.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek