Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, vasárnap megerősítette Csárdi Antal, hogy kilép az LMP-ből – így megszűnik a frakció is. Az erről szóló Facebook-bejegyzésére a párt alapítója, Schiffer András is reagált, kommentben tette fel a kérdést:
„A mandátumodat nem kéne véletlenül visszaadnod? Tudod, amit kizárólag Ungár Péternek és Gyurcsány Ferencnek köszönhettél, 2018-ban is és 2022-ben is”.
Csárdi Antal sem maradt adós a válasszal:
„András sokkal jobban tisztellek annál, hogy valami bántót válaszoljak, de én veled, és Péterrel ellentétben nem a kongresszusnak köszönhetem a mandátumot”.
Erre Schiffer még keményebb választ adott:
„Csárdi Antal Ebben a választókerületben, ahol én is élek a választójogommal, a kutya sem ismer téged. Az ellenzéki választók arra húzták be, akit a pártok nekik felkínáltak.
Elég ügyesen helyezkedtél ahhoz, hogy 2018-ban LMP- jelölt legyél egy olyan választókerületben, amihez semmi közöd nincsen, Ungár pedig elég ügyesen tárgyalt ahhoz, hogy végül te legyél az ellenzék jelöltje. Ennyi történt.
Ha komolyan elhiszed, hogy személyedre (közjogilag persze hogyne) mentek azok a voksok, akkor nagyon el vagy tévedve. Ha az állítólagos elveidet nem zavarta 2018-ban Ungár kongresszusi döntést sértő háttértárgyalása Gyurcsánnyal, akkor most se légy olyan érzékeny” – fogalmaz az ügyvéd.
Kocsis Máté is reagált
Ahogy arról beszámoltunk, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője is reagált Csárdi Antal kilépésére, ő egy ironikus posztban azt írta:
„Mint sokan mások, én is alig aludtam éjjel. Hánykolódtam, többször felriadtam, kimentem a konyhába egy pohár vízért, majd teáért, visszafeküdtem, de semmi. Legfeljebb talán két órát, nyugtalanul. Bár már indul a nap és a munka, a gyerekeket nemsoká elviszem a suliba, de még mindig nem csitul bennem a döbbenet üres érzése által keltett tehetetlen düh afelett, hogy Csárdi Antal kilépett az LMP-ből”.