Lázár Jánosnak a megkérdezettek fele szerint le kellene mondania a vasút helyzete miatt, derült ki a Publicus kutatásából. A Népszava számára készült felmérés szerint ugyanis a megkérdezettek kétharmada – 67 százaléka – úgy véli: ma már nem elfogadható magyarázat a vasút állapotára a súlyos örökség, a 30 éves hátrány.
Ezek voltak a lényegi megállapítások:
Az életkor, iskolázottság és nemek szerint is reprezentatív, szeptember közepén készült felmérésben még látványosabban rajzolódott ki a közlekedéspolitika felelőssége, amikor arra a kérdésre kellett felelni, eleget áldoztak-e az Orbán-kormányok az elmúlt 14 évben a vasút fejlesztésére. Csak 9 százalék vélte úgy, hogy megfelelő volt az ágazat finanszírozása, 77 százalék kevesellte a ráfordításokat, 14 százalék nem válaszolt.
Markánsnak mutatkozott meg a kormánypártiak elégedetlensége: csak 29 százalékuk találta rendben lévőnek a vasúti közlekedésre jutó összeget, 40 százalék elégedetlen volt, és feltűnően sokan, a kérdezettek mintegy 30 százaléka nem tudott vagy nem akart felelni erre a kérdése.
Arra a kérdésre, hogy melyek voltak a legnagyobb problémák a vasúti közlekedésben, jellemzően a késést, az elavult járműveket, a klíma hiányát vagy meghibásodását és a tisztasági gondokat jelölték meg a válaszadók. Talán a nyári végi, a Keleti pályaudvarnál történt kisiklásnak is szerepe volt abban, hogy a magyar vasúti közlekedést a kérdezettek 53 százaléka tartja biztonságosnak, harmaduk viszont nem érzi annak ezt a közlekedési formát.
A legdurvább Publicus adat az alábbi volt:
Lázár János minisztert a többség felelősnek tartja a problémákért, és a megkérdezettek 53 százaléka szerint le kellene mondania, csak 29 százalék szerint nincs erre szükség.