Hirdetés
Itthon

Botrány egy pesti iskolában – Megvalósult a lányos apák rémálma

ATV.hu

Szexuális kapcsolatba került egy angyalföldi technikum két tanára diáklányokkal, rendőrségi ügy lett belőle

Hirdetés

Egy angyalföldi technikum két tanáránál merült fel, hogy szexuális kapcsolatba bonyolódott az intézményben tanuló lányokkal, az érintett dolgozókat felfüggesztették – értesült a Telex. A XIII. kerületi technikumnak kérdéseket küldött a lap a történtekről, de nem válaszoltak.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal  közölte, hogy a technikum vezetője névtelen bejelentés alapján feljelentést tett a nyár folyamán az illetékes hatóságoknál. Jelenleg az ügyben rendőrségi eljárás van folyamatban.
Közben megtudtuk, hogy az üggyel nem a XIII. kerületi rendőrség, hanem a II. kerületi foglalkozik. Információnk szerint az érintett diáklányokat szerdán már ki is hallgatták a rendőrök.

A BRFK Kommunikációs Osztálya a Telex megkeresésére már csütörtökön közölte, hogy „egy XIII. kerületi oktatási intézmény kapcsán tett feljelentés alapján a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányság folytat nyomozást kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt”. Azt írták, hogy „az eljárási cselekmények folyamatban vannak”, de a válaszadáskor még gyanúsítottat nem hallgattak ki.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek