Nagy a fluktuáció a déli határkerítést vonalát védő rendőrök között: kilenc hónap alatt több mint 300 határvadász adta be lemondását – tudta meg a Magyar Hang. A lap az Országos Rendőr-főkapitányságnál (ORFK) érdeklődött az egyenruhások létszáma után, miután kiderült, hogy újra megélénkült a migrációs nyomás a szerb-magyar határon.
Az ORFK közlése szerint szeptember 20-án 1373 szerződéses határvadász szolgált, október 9-ig pedig 1408 főre bővült létszámuk, a kiképzésen épp csak átesett kollégák érkezésével. Az év eleje és szeptember 20. között összesen 498 határvadásszal kötött szerződést a rendőrség, és ugyanebben az időszakban 312 szerződéses munkatárs adta be (rendőri szakzsargonnal) lemondó nyilatkozatát.
Ami azt is jelenti, hogy kilenc hónap alatt a teljes állomány 22,7 százaléka döntött a felmondás mellett – ez úgy is nagy szám, hogy ezalatt közel 500 új szerződést kötöttek.