Hirdetés
Itthon

Döbbenetesen sok pénztől eshet el Magyarország heteken belül – itt van Gyurcsányék terve

ATV.hu

A Demokratikus Koalíció hétfőn egy antikorrupciós törvénycsomagot nyújt be a parlamentnek, hogy kikényszerítse azokat a vállalásokat, amelyeket a kormány az Európai Bizottság felé tett - jelentette be a párt elnöke pénteki budapesti, de online is közvetített sajtótájékoztatóján.

Hirdetés

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy az ország mintegy nyolcezer milliárd forinthoz nem jut hozzá az európai költségvetésből, mert évek óta súlyos vita zajlik az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Tanács és a magyar kabinet között.

Ennek egy része, nagyjából 400-600 milliárd forint két és fél hónap múlva véglegesen elvész – közölte. 

Ugyanis akkor jár le az a határidő, amelyet követően már „nem is lehet beszélgetni arról, hogy az a pénz valamilyen feltételekkel megérkezzen” – tette hozzá. Külön kitért rá, hogy emellett van egy „minden nap ketyegő” büntetés, „tegnap is fizettünk 400 milliót, ma is fizetünk 400 milliót, és holnap is fizetni fogunk 400 milliót”.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy a kormány korábban, az Európai Bizottságnak küldött kötelezettségvállalásban maga vállalta 27 olyan „mérföldkő” teljesítését, amelyek megoldanák ezeket a problémákat. A 27 mérföldkőből 24 nem teljesült, ami miatt minden nap forrásokat veszít az ország – indokolta, hogy miért nyújtják be a 45 szakaszból álló javaslatcsomagjukat.

  • Elképzeléseik közül kiemelte az úgynevezett korrupciós illetéket. Ezt azok a cégvezetők és „valódi” cégtulajdonosok fizetnék, akiknek a cégei miatt az európai hatóságok megbüntetik a magyar államot. Elmondta, hogy a korrupciós illeték „fillérre” megegyezne a Magyarországra kirótt büntetéssel.
  • A DK azt is indítványozza, hogy a magyar költségvetés szüntessen meg minden kapcsolatot azokkal az intézményekkel vagy cégekkel, amelyek akár közvetlenül, akár közvetve, de az adóparadicsomokba viszik az adófizetők pénzét – jelentette be Gyurcsány Ferenc.
  • Harmadsorban azt javasolta: függetlenül attól, hogy Magyarország tagja-e az Európai Ügyészségnek, az „együttműködés körének, mélységének ugyanolyannak kell lenni, mintha annak tagja lennénk”.

Arra a kérdésre, hogy milyen esélye van az indítvány elfogadásának, Gyurcsány Ferenc azt felelte, hogy minden ilyen javaslat alapvetően „lakmuszpapír”, nekik pedig ellenzéki pártként az egyik dolguk a kormány ellenőrzése.

Kérdezték arról is, hogy kormányzati pozícióból hogyan kezelnék a migráció kérdését, amire azt válaszolta, hogy Magyarországnak nagyon világos álláspontja van ebben a kérdésben. Magyarország semmi olyasmit nem hajlandó tenni, amellyel az ország túlnyomó többsége nem ért egyet, vagy attól távolságot tart. El kell utasítani az illegális migráció minden formáját, és olyan menekültügyi rendszert kell működtetni, amely védi Magyarországot és tiszteletben tartja mindenki másnak a jogait – szögezte le.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek