A 39. SPAR Budapest Maraton futóverseny miatt forgalomkorlátozások lesznek szombaton a budai alsó és felső rakpartok környékén, valamint a Lánchídon, vasárnap délelőtt és kora délután pedig a Duna mentén a Rákóczi híd és az Árpád híd között − tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Pénteken 9 órától vasárnapig lezárják a XI. kerületi Pázmány Péter sétányt. A futóversenyek idején, szombaton és vasárnap – jellemzően 9 és 16 óra között – további számos utat, teret és hidat fognak lezárni. Korlátozzák a forgalmat egyebek mellett a Bem rakparton, a Budai alsó rakparton, a Műegyetem rakparton és a Pesti alsó rakpart egy-egy szakaszán, emellett a Clark Ádám téren, a Fővám téren, a Szent Gellért téren, valamint azok környékén. A korlátozások részletes listája megtalálható a BKK weboldalán − írták.
A verseny miatt péntektől vasárnapig megváltozik a közösségi közlekedés több járatának útvonala is, a BKK ezekről ugyancsak részletes tájékoztatást ad a honlapján. A Pázmány Péter sétányon szombaton és vasárnap 7.00 és 15.30 között nyitva tart a BKK mobil ügyfélpontja is, ahol lehetőség lesz a közösségi közlekedési jegyek és bérletek megvásárlására, illetve információk kérésére.