Hirdetés
Itthon

Pofátlan túlárazás: milliárdokkal vágták át a rászorulókat

ATV.hu

Négyből két projektben összesen 10,2 milliárd forintos túlárazást állapított meg az Integritás Hatóság.

Hirdetés

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, továbbá hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás miatt feljelentést tesz az Integritás Hatóság – közölte a hatóság.

Az Integritás Hatóság a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében lezajlott négy, uniós támogatású projekt vizsgálata során talált olyan megdöbbentő túlárazásokat, amelyek miatt tízmilliárd forintnyi támogatástól estek el a legelesettebbek.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) olyan beszállítókkal dolgozott, amely cégek extrém módon túlárazott összegben számoltak el alapvető élelmiszertermékeket. „Mindezen túl a közbeszerzési eljárás során a három ajánlattevő egymással potenciálisan összejátszva határozta meg a beszerezni kívánt termékek árait” – olvasható a közleményben, amit a 444.hu idéz.

Azt valószínűsíti az IH, hogy az egyik projektben a Halker Kft. vezette konzorcium 70 százalékkal, azaz bruttó 7,6 milliárd forinttal túlárazva károsította meg a rászorulókat, míg a másik problémás projektben a Káta-Mill Plusz Kft. 37 százalékos, azaz bruttó 2,6 milliárd forintos túlárazást hajtott végre.

Az IH megállapította, hogy nagy részben ezek a cégek felelősek azért, hogy a rászorulók között 3,7 millió helyett csak 2,3 millió csomagot lehetett kiosztani.

Az élelmiszercsomagokba szánt 1 kilogrammos kristálycukrot a KSH szerint átlagár nagyjából ötszöröséért vásárolta meg az eset idején Balog Zoltán vezette Emmi alá tartozó SZGYF. Az átlagosan 266 forintos tejet 960 forintért szerezték be már a program kezdetekor, és ez az ár öt év alatt 1036 forintra emelkedett, miközben átlagár 262 forintra csökkent.

Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke így fogalmazott: „Valószínűleg sajnos ez az ügy is egy lesz a sok közül, amelyekben mire érdemi előrelépés történik, addigra az elkövetők és az ellopott pénz nyomtalanul eltűnnek, gyakorlatilag következmény nélkül”.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek