A műsor premierje előtt Kadarkai Endre adott interjút az ATV Egyenes Beszédben. A nagy dilemma első részét itt nézheti meg.
A nagy dilemmáról szóló legtöbb cikk egy mondatot emel ki: megható pillanatok és mély beszélgetések. Aki követi a műsoraidat, vagy a beszélgetéseidet, ezen annyira nem lepődik meg, de miben más műsor, mint amiket eddig csináltál?
Ugye az az alaphelyzet, hogy két ismert embert ültetünk le mindig egy asztalhoz, és nagyon nehéz, szinte eldönthetetlen erkölcsi dilemmákkal szembesítjük őket. Mindig ezzel szoktam példálózni, ha fölhívom a vendéget, és meginvitálom a műsorba, hogy a legjobb barátod esküvőjén kiderül, hogy a menyasszony félrelépett. Megmondod-e a legjobb barátodnak? Négy speciális opciót ajánlunk mindig, tehát a témához és a kérdéshez kapcsolódó speciális válaszlehetőséget. Ők látványos keretek közt meghatározzák, hogy ők hogy döntenének, és ezt követően jön szerintem a műsorvezető szerepe, nevezetesen, hogy indoklási kényszernek teszik ki a mindenkori vendéget és annak választásait.
Ők tudják a dilemmát, vagy ott szembesülnek vele?
Ott szembesülnek vele, és 8-10 másodpercük van, mindezt eldönteni. Nem egyszerű feladat. Nem lennék a helyükben. Nagyon nehéz kérdések, és szerettük volna – szerintem sikerült is – nagyon kifeszített módon feltenni a kérdéseket. Tehát, hogy istenigazából nincs jó és rossz válasz. Le is venném a felelősséget a vendégekről, és a nézők se valamifajta erkölcsi útmutatás nyomán kezdjék nézni ezt a műsort. Nem ez a célunk, ez egy játék, ha úgy tetszik, egy társasjáték.
Elárulod, hogy hogyan készültetek, és te hogyan készülsz? Hogyan választottátok ki a dilemmákat, a témákat, és hogyan választottátok ki a vendégeket?
A vendégeket választottuk ki először. Szerintem az alapkoncepció arról szólt volna, hogy itt nagy szikrázó diskurzusok veszik majd kezdetét. Aztán menet közben rá kellett jönnünk – és ez volt a jó választás –, hogy az a jó vendég ebben a műsorban, aki reflexív, őszinte, képes szembenézni bizonyos fajta erkölcsi kérdésekkel, és meg is meri azt mutatni a nézőknek, nevezetesen, hogy tud asszociálni a saját maga személyes érintettségére is.
De egymásra is reflektálnak…
Abszolút. Sőt, voltak, amikor nem értettek egyet, és voltak – ha feszültnek nem is nevezném –, súlyosabb pillanatok. De nem az a célunk, ezt szeretném hangsúlyozni, hogy valakinek földerítjük az életét, és onnantól fogva nagyon direkt módon megpróbálunk témákat elhelyezni ebben a műsorban. Szerintem azok sültek el a legjobban, azok a dilemmák, amikor egész véletlenül derült ki még az én számomra is, hogy valaki meg van érintve egy ilyen konfliktus vagy feszültség okán.
Azt akartam pont kérdezni, hogy te hogy készülsz? Előinterjúzol, vagy nincs semmi ilyesmi, abszolút meglepetés számodra?
Abszolút. Ez vakrepülés, ha úgy tetszik. Az ember rutinjára szorítkozik és a természetes kíváncsiságára, de egyébként azok voltak az igazán megrázó és mély pillanatok. Amikor olyan váratlansággal nyílik meg valaki, és mesél egy-egy konfliktusról, hogy – nem titok, én ezt bevallom egész egyszerűen ámulatba ejtő volt az őszintesége, megrázó volt, meg is hatódott az alany (Pásztor Anna és Steigervald Krisztián volt az első két vendég – a szerk.) – hogy elfelejtettem megkérdezni a másik vendéget a téma kapcsán. És nem számítottunk rá, bármire megesküszöm, hogy nem tudtam, hogy őneki ilyen érintettsége lehet. Egész egyszerűen a vak véletlen folytán megnyomódott benne egy gomb, és úgy gondolta, hogy megtisztel minket a bizalmával. Egészen megrendítő pillanat és vallomás, amiről én még nem tudtam, noha azért figyelem az ő tevékenységét a nyilvánosságra.
Nem félsz attól, hogy kapsz olyan kritikát, hogy bulvár vagy a bulvárnak csinálod?
Szerintem igyekeztünk azért ízlésesen és az arányérzékünket szem előtt tartva ezt a műsort készíteni. Nagyon vigyáznék az alanyokra, ez nekem mindig – az utóbbi években különösen – fontos szempont, nevezetesen, hogy ők megtisztelnek minket a bizalmukkal, és olyan dolgokba avatódunk be általuk, amelyet egyébként biztos, hogy egy bulvárlapnak nem mondanának el. Hát nagyon szeretném azért, hogyha ez megmaradna egy kulturált és nívós keretek között.
Mennyire volt neked nehéz ez a műsor? Vagy inkább úgy kezdve, hogy megszeretted a műsort, miközben csináltad? Mert azt tudjuk, hogy azért nem te találtad ki, viszont a műsorkészítésben részt veszel.
Az alapkoncepció kidolgozásában már alaposan részt vettem. Én azért szeretem a saját szakmai ízlésemnek vagy hitrendszeremnek megfelelően készíteni a műsorokat. Ez szólt mellette. Volt egy másik ajánlat is, az szólt emellett nekem, hogy ez egy baromi izgalmas érték. Egy másfajta szerepfelfogást is igényel tőlem, mint amikor csak így beszélgetünk és portréinterjúkat készítek, másfelől meg egy picit játékmesternek is kell lenni. Arra figyelni, hogy a két ember dinamikája működjön, hogy az időérzéke a nézőknek azért üljön, tehát ne gondolják azt, hogy valakivel 13 percet beszélgetek, a másik kevesebb szerepet kap, de tulajdonképpen azért mégiscsak egy intim, mély és bensőséges beszélgetésekre készülhetnek. Nagyon kíváncsi vagyok, hát most már csak egy óra van hátra.
Nevetésből vagy sírásból lesz több?
Sírásból, de nem nélkülözzük a mókát és a kacagást sem, de ez egy komoly műsor. Nagyon komoly és vaskos kérdésekkel. És abban reménykedünk, hogy a nézők ugyanígy fognak eljárni. Nézik ezt a műsort, és megbeszélik otthon a párjukkal, hogy hát apukám, te akkor mit csinálnál ebben a helyzetben? Nagyon nagy stáb dolgozott rajta, szívvel-lélekkel mindenki.