Mennyire megrázó ez a műsor és a téma?
Nagyon. Engem sok vendég megrázott. Az az alapszituáció, hogy két ismert embert leültetünk az asztalhoz, és nehezen megválaszolható, kifeszített, szinte eldönthetetlen erkölcsi dilemmákkal szembesítjük őket. Ezekkel szoktam felhívni egyébként a vendéget, mindig ez a példabeszédem, hogy a legjobb barátod esküvőjén megtudod, hogy a menyasszony félrelépett. Megmondod-e a legjobb barátodnak? Van négy opció, ezek az opciók mindig személyesek, tehát speciálisak, az adott kérdéshez illeszkedően gyártottuk le őket, és innentől fogva, amikor ez a két vendég megválaszolja egységnyi idő után – olyan 8-10 másodpercük van ilyen nehéz kérdésekre azonnal választ adni – megjelölik a négy opció közül a nekik tetszőket. Ilyenkor jövök én, és elkezdem mindezt indoklási kényszernek kitenni. Nevezetesen, hogy te ugyanezt várnád el fordított esetben? Ez a barátság ismérve? Mi lesz, ha összeomlik? Ha nem mondod meg neki, és öt év múlva derül ki. Nem szakad meg ez a barátság, hogy nem mondtad meg neki? Végtelenül sok lehetőség játszik be ilyenkor, és 10-12 másodperc alatt nagyon nehéz ilyen nehéz kérdésekre, ilyen problematikus kérdésekre választ adni. Sok minden kiderül az alanyokról, viszonyrendszerek barátságról, árulásról, megbocsátásról, csalódásról, szülőhöz való viszonyról. Tehát voltak megrázó pillanatok, és szerintem azok az igazán jó témafelvetések – én legalábbis az eddigi felvételek során erre jöttem rá -, amikor nincs bennünk semmilyen tudatosság.
De akkor ilyen alapon hogy illesztitek össze a kérdéseket és a vendégeket?
Szinte esetleges, sok esetben.
Van millió kérdés, és abból húztok?
Hát ha nem is húzunk, nyilván van egy-két irányított lehetőség. Tehát tudom azt, hogy valakinek, hosszú éveken át munkahelyi konfliktusa volt, akkor célszerű egy főnökkel kapcsolatos dilemmát beemelni. De szerintem az igazán megrázó, igazán komoly és mindenki számára megdöbbentő pillanatokat azok a helyzetek okozták, amikor egész egyszerűen valakiről kiderült, hogy van személyes érintettsége. Vagy a családban, vagy vele, vagy a távoli környezetében, vagy elkezdett elgondolkodni rajta, hogy én most vajon mit tennék…
Nagyon nehéz.
Nem lennék a vendégek helyében, de olyan, megrázó pillanatoknak voltunk tanúi, hogy álmomban nem gondoltam volna, hogy egy-egy ilyen személy így fog reagálni.
Láttál olyat, hogy valaki megpróbált alibizni, és aztán nem sikerült neki?
Szerintem azért nem tud itt alibizni, mert ha jól teszem a dolgom, vagy a másik vendég például jól teszi a dolgát, akkor folyamatosan elkezdünk érvelési kényszernek kitenni mindenképp.
Mert ők egymást is…
Is, abszolút. Hiszen nagyon sokszor nem egyezik az ő világfelfogásuk. Ide szerintem azok a vendégek valók, akiknek erős hitelveik vannak, komoly meggyőződésük, és ezt meg is tudják érvelni. Tehát itt a hablatyolás, a mellébeszélés, a megúszás itt nem működik, mert ha nem koherens a világképed, vagy a világfelfogásod, nagyon hamar belekeveredhetsz egy ilyen, meg akarok felelni mindenkinek típusú szerepbe.
Ezek igazán mély beszélgetések lesznek. Sokkal több minden kiderül egy-egy vendégről, mintha csak így elkezdenénk beszélgetni, hiszen annyira kifeszített lehetőségek nyomán kell, hogy szembesüljenek önmagukkal, ami sokkal tágabb horizontot biztosít egy megmutatkozásra, mint egy portréinterjú.
És nem is kerüljük meg a tabukat. Tehát itt azért szerkesztőségen belül is volt erről párbeszéd, hogy mennyire kell komoly frontális kérdésekkel szembenézni.
Volt, ami nem ment át? Arra gondolsz?
Nem. Szerintem mindent föltettünk, lehet, hogy picit finomítottunk rajta. A politikát kerüljük, itt azért a közéleti csatazaj teljesen elkerül bennünket, de erkölcsi, pszichológiai kérdések bizony-bizony nagyon sok esetben felmerülnek.
Volt olyan, aki megismerve mélyebben a műfajt, azt mondta, hogy ő ezt nem?
Nem.
És megpróbáltad, és nem sikerült behívni?
Egyeztetési problémák miatt volt, aki nem tudott jönni, de szinte egytől egyig, amikor fölhívtam, én kértem föl a vendégeket, azonnal azt mondták, hogy ez annyira izgalmas játék, hogy ők jönnek. Ennyit azért hadd mondjak el, csak az utólagos félreértések végett azért végső soron egy játék. Tehát a nézők még véletlenül se kezdjenek el ezek után azon gondolkodni, hogy valaki így vagy amúgy járna el egy-egy kérdés nyomán, ez egy hangos, mindenki számára hozzáférhető társasjáték, elméleti kérdésekről beszélgetünk. Ezt szeretném hangsúlyozni.
És ebben az a jó, hogy otthon az ember ugyanezt végig fogja játszani.
– Ebben bízunk. Hozzáteszem, átfutott az eddigi felvételek során 50-60 kérdés rajtam, nagyon sokra a mai napig nem tudnám a választ. Tehát nem tudnám azt mondani, hogy én egész biztosan így jelöltem volna. Folyamatosan libikókázik az ember, hogy lehet, hogy neki van igaza. Hoppá, itt is elhangzott egy jó érv. Arra azért rájöttem ennyi felvétel után, hogy minden ember más. Tehát az adott szituáció, az élethelyzet, a habitus iszonytató módon meg tudja mindezt bonyolítani.
És még az emberen belül is változik. Lehet, hogy öt éve nem ezt mondtam, most meg azt mondom.
Rengeteg árnyalata van mindennek. Ezért mondom, nincs jó és rossz válasz, de hogy egy elképesztő izgalmas játék.
Mi alapján válogattál vendégeket?
Nagyon jó, hogyha valaki önreflexív, őszinte, bevállalós, komoly érkészlettel rendelkező ember, és ha képes őszinte lenni egy ilyen kifeszített szituációban, akkor nyert ügye van, akkor meg fogja nyerni a nézőket is. Ha valaki sumákolni próbál, akkor el fogja veszteni. Hozzáteszem, nem találkoztunk ilyennel. Aki ide belépett, az ATV stúdiójába felmérte, hogy mivel áll szemben. Itt nem kell a nézők rokonszenv-indexét szem előtt tartania, egész egyszerűen adja magát, és ha valaki koherens, póztalan, őszinte, és mer megnyílni, akkor sikere lesz.