Az teljesen egyértelmű volt, hogy ezt nem lehet abbahagyni, mert van rá igény, és szeretik a nézők?
Igen.
Minden évad hoz valami mást, valami megújulást. Így lesz ez most a negyedikben is. Mi lesz az új a nézők számára a mostani évadban?
Az a baj, hogy nem bírunk magunkkal, és mindig valami csavart ki kell találni az egészben. Először volt a Géniusz, az eredeti 2021-ben, aztán jött a második, aztán kitaláltuk a Géniuszok Géniuszát. Most annyit csináltunk, hogy az eredeti Géniusznak az alapszabályait megtartottuk, és a Géniuszok Géniuszából két dolgot beemeltünk. Az egyik az, hogy a gyors játéknál lehet mínusz pontot szerezni.
Az mit jelent?
Azt jelenti, hogyha valaki megnyomja a gombot, de rossz választ ad, akkor mínusz pontot is szerez. Tehát el lehet veszteni úgy egy adott fordulót, hogyha valaki csak nagyon hirtelen meg akarja nyomni a gombot és rohan.
Ettől nem lesz lassabb a játék picit?
Nem, sőt talán még gyorsabb is lesz. Illetve van a másik, ha kettő-kettő van, akkor három percről visszafelé számlál az óra, és aki három perc alatt több választ tud adni, vagy több helyes választ tud adni, azé a forduló.
Ettől viszont biztos, hogy pörgősebb lesz.
Hát ez egy nagyon drámai, pörgős dolog, és nagyon sok ilyen előfordul. Tizenháromszor van olyan, amikor ezen vagy egy utolsó pillanaton múlik, hogy ki nyerte az adott fordulót. Iszonyú izgalmas a szezon.
Hallottam Gundel Takács Gábort, aki azt mondta, hogy a mostani műsorban nagyon-nagyon sok az új fiatal játékos, akik összecsapnak, és szerinte ez azt mutatja, hogy a fiataloknak is van igénye a hasonló tévéműsorokra és játékokra. Sokan jelentkeztek, vagy volt szándékosság is abban, hogy a fiatalokat megszólítsátok?
Nem tudunk szándékosságot csinálni, ha nincs tudás a fiataloknál, akkor nem tudunk mit csinálni. Nem tudunk tudásalapú vetélkedőt csinálni, hogyha nincsenek jó tudással rendelkező fiatalok.
Az ATV nagyon-nagyon sok tekintetben közszolgálati feladatot tölt be. És én azt gondolom, hogy a Géniusz is egy ilyen dolog. Amikor elindult a Géniusz 2021-ben, akkor nem nagyon volt a palettán tudásalapú kvízműsor. Viszont a géniusz sikere azt mutatta egy csomó fiatalnak, hogy ezek az emberek, akik sokat tudnak, ezeket érdemes példaképként követni.
És iszonyatos bumm lett a fiatalok között is abból, hogy ezt a játékot versenyszerűen, kocsmákban, kvízkocsmákban, egymással baráti társaságokban elkezdték játszani, és kitermelődött egy generáció. Nekünk nem kellett keresni őket, egész egyszerűen jelentkeztek már, és tényleg nagyon sok fiatal ütötte meg azt a szintet, akik tudásalapon be tudtak kerülni a műsorba.
Van olyan fiatal, aki nagyon-nagyon nagy esélyes, és esetleg nem ismerik a nézők?
Én csak annyit akarok ezzel mondani, hogy a mostani Géniusz meg tudja azt mutatni, hogy igenis vannak olyan fiataljaink, akikre érdemes felnézni, és akik példaképekké válhatnak. És ez egy nagyon fontos dolog szerintem.
Kovács Attila, aki többszörös győztes, adott egy interjút az Indexnek. Ő azt mondja, hogy a televíziós vetélkedők nemcsak a kérdésekről meg a válaszokról szólnak, hanem ez egy televíziós show, a résztvevők is kellenek hozzá. Ez rendben van, de azért a tudás a legfontosabb. Producerként hogy látod, hogy egészül ki ez a kettő egy műsorrá?
A géniusz szerintem ebből a szempontból nagyon szerencsés. A sportban sem nagyon figyelik azt, hogy az a fiatal teniszező, aki éppen nagyon jól játszik, az egyébként jóképű-e, nem jóképű. Jól teniszezik, jól teniszezik.
Igen, a televízióban szoktuk nézni a karaktereket, amikor a műsorokhoz válogatunk, de ebben a műsorban nem figyelünk erre. Semmi másra nem figyelünk, csak arra, hogy hogyan teljesítenek az adott teszten. Viszont a tudásuk és a teljesítményük által – és Gundel Takács Gábor által – karakterekké válnak a stúdióban.
Kívánok ötödik-, hatodik-, meg hetedik évadot is.
Századik is lesz.