Kadarkai Endre egy teljesen új formátumban mutathatja meg magát a képernyőn, október 2-án, 21:30-tól érkezik ugyanis a Nagy Dilemma című műsor az ATV-re, amely érzelemteli, mély beszélgetésekkel és nevetéssel teli pillanatokat ígér a nézőknek.
A műsorvezetőhöz minden adásba 2-2 vendég érkezik, akiket morális, társadalmi, valamint kulturális dilemmák elé állít. A szereplőknek nehezen megválaszolható erkölcsi kérdésekre kell reagálniuk, ebből pedig olyan beszélgetések bontakoznak ki, amelyekre előzetesen még a műsor készítői sem számítottak.
Az egyik epizódban például azt a kérdést teszik fel Zacher Gábor sztárorvosnak, hogy ha egy közeli hozzátartozója gyógyíthatatlan beteg, az utolsó stádiumban már komoly fájdalmai vannak, és megkéri, hogy segítse át a túlvilágra, megtenné-e…
„Ez alapvetően egy játék, ahol nincs jó és rossz válasz, nem a morális útmutatás a cél. Hangosan gondolkodunk, és pusztán megvizsgálunk egy-egy elméleti dilemmát. A vendégeim megindokolják a választásukat, ezt pedig nagyban befolyásolja a személyes érintettség, amely alapján az eddigieknél sokkal jobban megismerhetjük magát az embert. Hogy milyen az értékrendje, a világhoz való viszonya, mik a prioritásai az életében.
Az eddigi felvételek nagyon jól sikerültek, igazi, mély beszélgetések alakultak ki, sokat nevettük, de akadt bőven megható pillanat is. Igyekeztünk minél sokszínűbb vendéglistát összerakni, hogy a lehető legtöbb nézőpontot megismerhessük” – mondta Kadarkai Endre.