Idén ismét új tagokat választottak a Halhatatlanok Társulatába. A szakmai kuratórium ajánlása alapján, a közönség szavazata döntött. 2020-ban az ATV keltette újra életre és vállalta a szavazás lebonyolítását, valamint a hagyományos lábnyomok elkészítését és kihelyezését. 2024. szeptember 21-én az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán ünnepélyes keretek között felavatták a neves elismerést elnyerő művészek lábnyomát.
Az esemény házigazdája, az ATV műsorvezetője, Rónai Egon volt.
A Halhatatlanok Társulatát a Magyar Televízió egykori kulturális műsorszerkesztősége, a Stúdió kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin hozták létre 1996-ban, egy portrésorozat ötlete nyomán. A kuratórium elnöke a Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas Szinetár Miklós. A társulat Örökös Tagjait a nagyközönség választja meg azon előadóművészek közül, akikről úgy vélekedik, hogy tehetségükkel, a nemes célok melletti kiállásukkal, valamint a rendelkezésükre álló eszközökkel sokat tettek a kultúráért, a művészetért és a társadalomért.
A Halhatatlanok Társulatának idei új tagjai:
- Színésznő: Für Anikó és Szirtes Ágnes
- Színész: Csuja Imre és László Zsolt
- Táncművész: Csarnóy Katalin és Lőrinc
- Operaénekes: Pitti Katalin és Gulyás Dénes