“Jobban hiszek a munkában, mint az ihletben” – mondta Nagy Ervin a Spirit FM Rocktérítő+ című műsorában. A sportból jött, és ahhoz, hogy kifejezze magát, mindig rengeteg energiát mozgósított a színpadon. Ugyanakkor voltak olyan darabok, ahol nem volt jó, amikor “túlbuzgott” benne az adrenalin. “Sok voltam” – vallotta be a Jászai Mari-díjas színész. Hosszú idő kellett neki, mire le tudott higgadni, de elmondta, hogy ez most sem megy neki jól mindig. Viszont a kamera előtt ezzel sosem volt problémája.
Beszélt arról is a színész, hogy szerinte egy normál demokráciában egyre fiatalabb színházigazgatók lesznek, az idősebb generáció pedig egyre többet tanít, hogy az újakat képezze.
Változást akar generálni az országban, ezért fordult a politika felé – árulta el. Ekkor a belső zászlójára tűzte azt, hogy bár
borzalmas sebeket és halálokat éltünk meg, valahogy békét kell kovácsolni.
A “diktatúra light” erősen jelen van a kulturális szektorban – nyilatkozta emlékezve arra, hogy őt “hogyan vágták el a Nemzeti Filmalapnál, mint színész”. “Büntizés van, dádá, nemhívás, feketelista” – sorolta. Azt mondja: ha kell, időben húzza ki a szablyát, nem várja meg, míg Recsket újranyitják. Biztos benne, hogy ez messze van, már nem az ’50-es éveket éljük, de az, hogy a társadalom kritikus részét tendenciózusan elhallgattatni, az transzgenerációsan benne van, hogy felvillan a piros lámpa – utalt arra, hogy az egyik nagyapja politikai elítélt volt.
Elmondta, hogy még emlékszik arra az időszakra, amikor ez “még nem így volt”, és emlékszik a szabadságért üvöltő, flanel/kockásinges fiatal “takonypócokra”, a Bibó-kollégistákra, akik most “szörnyetegekké” váltak. “Ezt a bennem lakó fiatal demokrata nem bírja felfogni” – mondta.
Bevallotta, szerette ezeket a régi fiatalokat, azt érezte, hogy jön egy új erő, akik mások, mint a “komcsik, akik át akarják menteni a hatalmat”. Neki óriási csalódás megélni azt, hogy honnan indultak, hogy “ mik voltak az eredeti irányok”, és most “kapok a pofámra”.
Nem akar senki felett pálcát törni, de szerinte eljött az a pont, hogyha nem lép bele a politikába, akkor egy következő Kádár-korban éli le az életét, amit sem magának, sem pedig a gyerekeinek nem akar, de az országot sem akarja elhagyni. Azt mondja, lehet a demokráciáért akár több száz éven keresztül is küzdeni kell.
„Felelősséggel tartozunk az országunkért” – hangsúlyozta.