A menekültek a Komárom-Esztergom megyei Kocson várakoztak, a gyerekek játékokkal, a nők egy része pedig járdasepréssel ütötték el az időt. Sokan bőröndjeiken ülve, teljes tanácstalansággal az arcukon várták a fejleményeket.
„Nem tudunk semmit” – mondta Lakatos Jolánka, az egyik menekült. „Gyerekekkel kint állunk, kint ülünk, reggelig nem aludtunk… Ki ki merre van, apukám nincs, anyukám meghalt, magunk maradtunk itt…”
A menekültek mind kárpátaljai magyarok, és szerdán kerültek az utcára, amikor életbe lépett az a módosítás, amely megvonta tőlük a lakhatási támogatást, mivel nem háborús övezetből érkeztek.
„Nem vagyunk tájékoztatva” – panaszolta egy másik menekült, Irénke. „Már tegnap óta várunk, de még mindig semmi nem történt… Olyan érzés ez, mint amikor először kellett menekülnünk a háború elől.”
Csütörtök délelőtt folyamán elterjedtek a hírek, hogy közeledik egy megoldás, de délelőtt ennek még nyoma sem volt. Gulyás Gergely a Kormányinfón elmondta, hogy Kocson voltak nehézségek, de szerinte ott is sikerült megoldást találni.
„Ott a Máltaiakkal felvettük a kapcsolatot, ennek megfelelően a tegnap estét is biztonságban és fedél alatt töltötte az a 120 ember, akit Ön is kérdezett” – mondta Gulyás Gergely.
Ugyanakkor a Máltai Szeretetszolgálat csütörtök délig nem járt a faluban. Az ételt, italt és szállást az a panziótulajdonos biztosította, akinél a menekültek korábban laktak. A Helsinki Bizottság már korábban panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz, mivel a kormány módosítása szerintük uniós jogba ütközik.
„A jelenlegi menekültek közül is több tucatot képviselünk bírósági eljárásokban Magyarországon, azt kérve, hogy továbbra is biztosítsák számukra az állami lakhatást” – mondta Léderer András, a Helsinki Bizottság képviselője.
Végül délután két óra körül több busz is megérkezett a településre, amelyeket a Máltai Szeretetszolgálat biztosított. A menekülteket Dorogra és Esztergomba szállítják, ahol ideiglenesen elszállásolásra kerülnek a szervezet által szerződtetett partnernél.