Dömötör Csaba hangsúlyozta, hogy bonyolult felhasználónevek és jelszavak helyett elég lesz a telefonon a digitális állampolgárság alkalmazással beolvasni az oldalon megjelenő QR-kódot. Ez így egyszerűbb, kényelmesebb és biztonságos is, hiszen az alkalmazást ujjlenyomattal vagy arcfelismeréssel is lehet védeni – hangsúlyozta az államtitkár.
Az alkalmazás előnyeit ismertetve kiemelte, hogy azzal az emberek igazolhatják személyazonosságukat, nem kell magukkal vinniük a személyi igazolványt. Elérhetjük, letölthetjük és hitelesítve továbbíthatjuk a személyes- és a gépjármű-adatokat, lehet majd időpontot foglalni a kormányablakba, és a telefonról egyetlen gombnyomással igényelhető majd erkölcsi bizonyítvány – sorolta az államtitkár. Mint mondta, később a piaci szolgáltatók is használhatják majd ezt az egyszerűbb eljárást a saját felületeiken.
Dömötör Csaba közölte, hogy a Digitális Állampolgárság Program szeptemberben indul, a szolgáltatások fokozatosan lesznek elérhetők. Már eddig több mint 70 ezren töltötték le a program lelkét jelentő Digitális Állampolgár alkalmazást a telefonra és már több tízezren regisztráltak is a kormányablakokban – emelte ki.
Az államtitkár arra bíztat, hogy minél többen töltsék le az alkalmazást és végezzék el a regisztrációt valamelyik kormányablakban. Pár perc az egész, de utána több órát lehet spórolni azzal, hogy egyre több ügyet lehet majd telefonról intézni – fogalmazott.