Ahogyan arról beszámoltunk, különleges gazdasági övezetté nyilvánította a kormány a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartására irányuló beruházás megvalósítását szolgáló ingatlanokat. Ez a változás azt hozza magával, hogy az atomerőmű után járó bevételek már nem Paks városához kerülnek, hanem a Tolna, illetve Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzathoz.
“El vagyok keseredve, a város szempontjából ez tragikus döntés. Augusztus elsején ünnepelhettük volna, hogy ötven éve tették meg az első lépéseket az első blokk építésénél, ehhez képest teljes elkeseredéssel olvastam a rendeletet” – nyilatkozta az Indexnek Heringes Anita leendő polgármester, aki a június 9-i választáson győzte le a fideszes Szabó Pétert.
Heringes Anita elárulta, hogy a kampány során hallottak arról, hogyha a Fidesz jelöltje veszít, a kormány elveszi a város bevételeit. “Sokáig abban reménykedtem, hogy ez csak blöff és a kampány része, de a választás után is hallottak erről a hivatal munkatársai. Minden héten megnéztem a Magyar Közlönyt, abban bíztam, hogy rájönnek, felelőtlenség ilyen döntést hozni” – magyarázta.
Az atomerőmű körülbelül 7 milliárd forint adóbevételt hoz éves szinten a városnak. Mindenesetre bízik abban, hogy nem veszítik el a teljes összeget, hanem részesülnek majd belőle. “A megyei közgyűlés alelnöke, Orbán Attila paksi, talán érzi a felelősségét ennek” – fogalmazott.
A Paks II. beruházásnak örül Heringes Anita, erről így nyilatkozott: “Nincs olyan paksi polgár, aki a saját ellensége lenne, és a saját gyermekének ne akarna jó jövőt. Ha valaki az egyetem után az atomerőműben kezd dolgozni, és jól végzi a munkáját, akkor számíthat arra, hogy onnan megy nyugdíjba. Ennyire kiszámítható munkahely kevés van az országban. Az atomerőmű jelentette bevétel teremtette meg azt a lehetőséget, hogy Paks a leggazdagabb magyar városok közé kerüljön, ennek az előnyeit a lakosság is élvezi, az egészségügyi ellátásunk az országos színvonal feletti, és az intézményeink is jól működtek. Az elmúlt időszakban sokkal jobban, hatékonyabban lehetett volna használni a forrásainkat, de ez így is élhető város, és csodákat lehetne művelni, ha jól költenénk el a bevételeinket.” Kiemelte, hogy az erőművel továbbra is jó kapcsolatot kívánnak ápolni.