Többféle nagytestű kagyló is él a hazai vizekben, amelyek nagyrészt őshonosak, illetve vannak páran, amelyek védettek is – írja az Infostart. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa úgy fogalmazott: “Ezekre a kagylókra a behurcolt inváziós kagylófajok, mint az apróbb növésű vándor és kvagga kagyló, a kínai kosárkagyló vagy épp a nagyobbra növő amuri kagyló jelentős ökológiai nyomást gyakorol. Az előbb említett inváziós Dreissena fajok (vándor- és kvaggakagyló) az őshonosok héjára gyakran tömegesen kitelepednek, ezáltal gátolják őket mozgásukban, szűrésükben, akár elszűrik az őshonos fajok elől az algát, mely elsődleges táplálékforrásuk”.
Hozzátette, hogy az invazív amuri kagyló akár össze is téveszthető őshonos fajokkal. Többek közt ezért sem jó ötlet begyűjteni e nagytestű kagylókat az élőhelyükről.
A szakember nem javasolja ezeknek a kagylóknak az elfogyasztását, hiszen akár parazitákat is hordozhatnak, amelyek csak a megfelelő főzési eljárással, hőkezeléssel semlegesíthetőek.