Hirdetés
Itthon

A selyemzsinórt Nagy Márton lényegében júliusban megküldte a HungaroControl vezetőjének

Csuhaj Ildikó

Nem volt meglepetés a Nagy Márton irányítása alá került HungaroControl vezérigazgatói székében a váltás, erre célzott a miniszter, amikor a reptéri káoszról, késésekről kérdeztük július elején. 

Hirdetés

Július elején tartott sajtótájékoztatót Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Liszt Ferenc repülőtéren a Budapest Airport többségi tulajdonrészének a visszavásárlásáról és a fejlesztési tervekről a

Akkor az ATV kérdésére, hogy a repülőtéri káosznak és a késéseknek lesz-e személyi következménye, a miniszter azt mondta: ez augusztus 1-je után dől el, akkor kerül a HungaroControl a portfóliójába.

Munkatársunk megkérdezte azt is, hogy elküldte-e a selyemzsinórt a HungaroControl vezérigazgatójának, amikor a légiirányítás felelősségéről beszélt, mire Nagy Márton azt mondta: ne várjon tőle senki csavaros utalásokat, ő igent vagy nemet szokott mondani.

A nemzetgazdasági miniszter a kérdésünkre úgy fogalmazott: “A buszmegálló nem tehet arról, ha késik a busz”. A szavaiból az derült ki: mindezért elsősorban a légiirányítás a felelős.

A késéseket nem a le- és felszállások okozzák, a magas légtérben a repülőtéri forgalom nem érinti a repülőteret, “átmenő tranzitforgalomról van szó”, “és látjuk, hogy túltervezés volt, a légtérhasználati díj alacsony volta miatt repülnek erre, ezen kell változtatni” – mondta július elején Nagy Márton a kérdésünkre.

Ma a nemzetgazdasági tárca bejelentette: augusztus elsejével Nagy Márton irányítása alá kerül a HungaroControl.

A Társaság vezérigazgatói posztjára 2024. augusztus 1-jével Turi Ferenc került kinevezésre. Az eddigi vezérigazgató, Tóth László munkáját megköszönték, közös megegyezéssel távozik. Turi Ferenc több mint 40 év szakmai tapasztalattal rendelkezik a légiközlekedés számos területén. Pályafutása során többek között a MALÉV chicagói régió igazgatójaként, majd kereskedelmi és marketing igazgatójaként is dolgozott. Később a Roland Berger tanácsadó cégnél töltött be ügyvezető-partneri szerepet. A közelmúltban számos jelentős légiközlekedési projektben vállalt stratégiai tanácsadói feladatoka – közölte az NGM. 

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek