A Külgazdasági és Külügyminisztériuk közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy jelenleg Pakson zajlik Európa legnagyobb nukleáris beruházása, s minden hasonló építkezésnél vannak bizonyos meghatározó jelentőségű mérföldkövek, ilyen a hosszú gyártási eszközök érkezése is.
Rámutatott, hogy a most érkezett zónaolvadék-csapda olyan fontos, az atomerőmű biztonságát jelentő eszköz, amely közvetlenül a reaktortartály alatt helyezkedik el, és így vészhelyzetben fel tudja fogni az abból kiömlő folyadékot. Tájékoztatása szerint hatalmas méretű eszközről van szó, maximális átmérője 11 méter, több mint 15 méter magas, a tömege pedig meghaladja a 730 tonnát.
„Ha össze akarjuk hasonlítani valami hétköznapi használatú eszközzel, akkor ez körülbelül tizenöt darab A320-as Airbus-típusú repülőgép tömegével egyezik meg összességében” – fogalmazott.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a gyártást folyamatosan figyelemmel kísérték a magyar szakemberek és az Országos Atomenergia Hivatal megbízottjai annak érdekében, hogy a lehető legbiztonságosabb és a lehető legjobb eszköz készüljön el.
Elmondta, hogy az átvétel március 29-én történt meg, azonban nemcsak a gyártás, hanem a szállítás is hosszú ideig tartott. „Jellemző módon egy nemzetközi projekthez nemzetközi szállítás is dukál. Egy osztrák cég szervezte a szállítást, és szlovák hajón fut be Paksra a zónaolvadék-csapda összesen 3200 kilométernyi vízi szállítást követően, amely így 42 napig tartott, és a Fekete-tengeren és a Dunán is többször át kellett rakodni a zónaolvadék-csapdát és a hozzá tartozó eszközöket” – tájékoztatott.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a paksi beruházás „gőzerővel” halad, jelenleg kilencszázan dolgoznak a helyszínen, és a létszám csúcsidőben nyolc- és tízezer között lesz
Kitért arra is, hogy a talajszilárdításhoz szükséges 76 ezer cölöpből már több mint 21 ezret lefúrtak, és az ötös blokk leendő nukleáris szigete alatti talajszilárdítás már 86 százalékos készültségben van. Szavai szerint ez megteremtette a lehetőséget arra, hogy a teljes, 23 méteres mélységig történő talajkiemelés műveletét is meg tudják kezdeni.
„A zónaolvadék-csapda, amely a nukleáris erőmű biztonságának egyik legfontosabb eleme, tehát megérkezett Paksra. Szakembereink most átveszik a zónaolvadék-csapdát, az építkezés pedig gőzerővel zajlik annak érdekében, hogy a következő évtized elejétől a paksi atomerőmű új blokkjai is szolgálatba tudjanak állni, ezáltal javítsák Magyarország energiaellátásának biztonságát, és segítsenek minket abban, hogy hosszú távon meg tudjuk őrizni a rezsicsökkentés vívmányait” – összegzett.