“Mi ezt nem akartuk. Tudtuk, hogy Gergőnek nem használ majd, sőt hamar éreztük, hogy árt neki. Százalékban mérhető a kár, amit ez az amúgy kinézetre is silány plakát okozott neki. Toxikus volt Gyurcsány közelsége akkor, amikor már berobbant a Magyar Péter-őrület” – írja a 24.hu Karácsony Gergely csapatának egyik tagjára hivatkozva.
A lap azt írja, Karácsony stábja azt kérte, hogy a a Demokratikus Koalíció által gyártott plakátok Budapesten ne kerüljenek ki, viszont a DK ezt nem vette figyelembe. A főpolgármester stábja ugyanis attól tartott, hogy Karácsony támogatói nem feltétlenül szimpatizálnak a DK-val.
Abban állapodtak meg végül a felek, hogy az ominózus plakátok csak a pesti külső kerületekbe kerülnek ki, ám egy forrás szerint teljesen váratlanul a DK aktivistái mégis szétszórták velük az egész várost.
Karácsony Gergely minderre így emlékszik vissza: “A plakátot valóban nem akartam. Aztán felhívtak annyian, annyiszor, volt, aki síró hangon, hogy azt mondtam, jó, legyen.”