Hirdetés
Itthon

Bejelentés: kölcsönadják a magyar focistát az angol első osztályból

ATV.hu

Hegyi Krisztián szerződést hosszabbított a West Ham United labdarúgócsapatával, de kölcsönben a skót Motherwell együttesénél folytatja pályafutását.

Hirdetés

Az angol élvonalbeli klub a honlapján jelentette be, hogy 2027 nyaráig meghosszabbította a 21 éves magyar kapus szerződését.

„Hosszú idő telt el azóta, hogy gyerekként megérkeztem, de már szinte London az otthonom. Úgy érzem, minden szezonban fejlődök, és kíváncsian várom, mit hoz a jövő” 

– mondta Hegyi a klub honlapján. Kiemelte, a West Ham akkor is végig tartotta vele a kapcsolatot, amikor kölcsönben játszott, sőt az első számú csapat kapusedzője, Xavi Valero is foglalkozott vele.

Hegyi 2019-ben igazolt Angliába, előbb a harmadosztályú Stevenage, majd a holland másodosztályú FC Den Bosch csapatában szerepelt kölcsönben, július elsejétől pedig Skóciában vendégeskedik.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek