Minden hivatalban töltött évük után egy havi tiszteletdíjra jogosultak az Európai Parlament képviselői, amit átmeneti ellátás címen kapnak meg, viszont legalább hat hónapnyi illetményre jogosult minden képviselő, írja a 24.hu.
Akik 5 évet, vagyis egy ciklust töltöttek Brüsszelben, azoknak is fél évnyi pénz jut. Jelenleg 10 377 euró a képviselői tiszteletdíj, ez pedig összesen 62 262 eurót (nagyjából 25 millió forintot) jelent. Hét ilyen magyar politikus van:
* Hidvéghi Balázs (Fidesz),
* Trócsányi László volt igazságügyi miniszter (Fidesz),
* Tóth Edina (Fidesz),
* Rónai Sándor (DK),
* Ara-Kovács Attila (DK),
* Cseh Katalin (Momentum),
* Donáth Anna (Momentum)
* illetve Gyöngyösi Márton (Jobbik).
A magyarok közül a rekorder fideszes Kósa Ádám 2009-ben került be az Európai Parlamentbe, ezért neki 155 655 euró jár (nagyjából 61,5 millió forint).
A volt EP-képviselők továbbá 63 éves koruktól európai nyugdíjra is jogosultak lesznek, minden teljes év után a havi tiszteletdíj 3,5 százalékát kapják meg. A most távozó politikusok közül Trócsányi László illetve Ara-Kovács Attila koruknál fogva már jogosultak erre az összegre, ez nekik havi 1816 eurót (hozzávetőleg 720 ezer forintot) jelent.
Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre!
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)