Ismét magyar kézbe került a reptér, csütörtökön aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium. Hangsúlyozák: a reptér tulajdonlása szuverenitási kérdés, amely nem csak a személyszállítás és a turizmus, hanem az áruszállítás miatt is stratégiai jelentőséggel bír, a gazdasági vérkeringés egyik ütőere.
„Éppen ezért volt történelmi bűn, amit 2005-ben a dollárbaloldal a reptér elhibázott privatizálásával elkövetett. Mindezt tovább tetézte, hogy az eladásra gazdasági konjunktúra mellett, békeidőben került sor”
– áll a közleményben.
Hozzáteszik: a Budapest Airport Zrt. visszavásárlása a rendszerváltás utáni időszak legösszetettebb és legnagyobb értékű gazdasági tranzakciója.
https://www.facebook.com/share/v/VUqxNtfgzKyVksyk/
Az NGM közlése szerint az adásvételi tranzakció közép-európai viszonylatban is rekord méretet képvisel. A visszavásárlás rendkívül bonyolult feladat volt, hiszen míg a repteret eladni könnyű, addig visszavásárolni nehéz – írják.
„A mai megállapodásnak köszönhetően vételár arányosan a Magyar Állam 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben, a francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot.
A vételár 3,1 milliárd euró, a hitelezői konzorciummal történt sikeres megállapodással pedig a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitel került meghosszabbításra”.
A visszavásárlás érdekében az állam több vagyonelemet is értékesített. Az elmúlt időszakban a Magyar Állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. sikeresen értékesítette az Erste Bank Hungary Zrt.-ben és a Yettel Magyarországban meglévő tulajdonrészét, valamint a hazai VIG társaságokban meglévő részesedésének döntő részét (az állam 45 százalékos tulajdonrészét 10 százalékosra csökkentette).
A minisztérium hangsúlyozza, hogy a munka a visszavásárlással nem áll meg. „Sőt csak most kezdődik igazán, hiszen a magyar kormány és a francia társbefektető-üzemeltető azon fog dolgozni, hogy a budapesti reptér ne csak a régió, hanem a világ egyik legkiválóbb repterévé válhasson. A reptér a turizmuson és a cargo-n keresztül érdemben fog hozzájárulni ahhoz, hogy hazánk találkozási pont jellege tovább erősödjön, azaz a reptérrel tovább fogjuk erősíteni a nyugati és keleti tőke és csúcstechnológia hazánkban történő összekapcsolását” – írják.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy hete egy sajtótájékoztatón az ATV főmunkatársának azt mondta: “ő már annak tudatában szeretne elmenni nyaralni, és reméli, hogy már egy olyan repülőtéren fog fölszállni”, ami mögött ott van a szerződés.
Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre!
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)