Itthon

A Diósgyőr jól elbánt a Fradival: először kapott ki a bajnok csapat

ATV.hu
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek
Kiss Lászlóvírusgyurcsány
Hirdetés
Hirdetés

A Diósgyőr 2-0-ra legyőzte otthon a bajnok Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában. A fővárosi csapat idén először kapott ki a bajnokságban.

Hirdetés

Felforgatott összeállításban kezdett a Magyar Kupa-döntő előtt álló Ferencváros, több fiatal, illetve korábban kevesebb szerephez jutó játékos került a csapatba, amely így nem tudta nagy nyomás alá helyezni a DVTK-t. A hazaiakat – akiknél ugyancsak több helyen történt változás az előző hetihez képest – ezúttal nem támogatták az ultrák, akik az Újpest otthonában múlt szombaton elszenvedett 7-0-s vereség miatt távol maradtak.

Ferencvárosi labdabirtoklási fölénnyel, többnyire mezőnyjátékkal, komoly helyzetek nélkül telt el bő fél óra, a hajrában viszont mindkét csapatnak volt esélye a gólszerzésre, de egyik fél sem tudott élni a lehetőségével – írja az MTI. 

Lüktető volt a játék a második félidőben, mindkét csapat be tudta szorítani egyes időszakokban ellenfelét a kapuja elé. Negyed órával a vége előtt furcsa góllal szerzett vezetést a Diósgyőr: Zachariassen próbált meg felszabadítani, rárúgta saját csapattársára, Tóth Alexre a labdát, róla pedig Gera felé szállt, aki közelről a kapuba fejelte. Nagy iramot diktálva próbált meg egyenlíteni az FTC, de a DVTK sem mondott le a támadásokról, és a végén Szabó Levente fejesével növelte előnyét és múlt heti súlyos veresége után begyűjtötte a három pontot.

Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre!
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)

Hirdetés
Kapcsolódó cikkek