Tizennégy személyt kellett csütörtökön kórházba szállítani, miután egy kisvárdai üzem egyik helyiségében ammónia jutott a levegőbe. Az épületet azonnal el kellett hagynia mindenkinek. Mindannyian enyhe mérgezést szenvedtek, ami miatt kórházba kerültek, de péntek este már mindenkit hazaengedtek.
Az üzem nem reagált a megkeresésekre, azonban az RTL úgy tudja, hogy pénteken ismét a helyszínre siettek a mentők, és néhány dolgozót kórházba szállítottak. Már a rendőrség is vizsgálja az ügyet.
„A gázszivárgás következtében összesen 14 személyt vizsgáltak a mentők, akiket helyszíni ellátást követően, stabil állapotban azonnal sürgősségi osztályokra szállítottunk”
– közölte Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője. AZ is kiderült, hogy négyen a kisvárdai kórházba kerültek, tízen pedig a nyíregyházi intézménybe. A munkások égő, kaparó torokfájdalomra és köhögésre panaszkodtak.
Az esetet a katasztrófavédelem is megerősítette. A közleményük szerint az ammónia egy műszaki hiba miatt áramlott ki az üzemben. A gázt kizárták, így a szivárgás megszűnt. A már kijutott ammóniát vízzel hígították, majd átszellőztették a csarnokot. A laboreredmények alapján a közelben lakók nem voltak veszélyben.