Ötvennyolc éves korában meghalt Csonka Valter színész, zenész – írja az Index. Kiemelték, hogy a Dr. Valter & The Lawbreakers énekese 1966. február 3-án született és 2024. április 8-án halt meg. Halálhírét a Jazzbarátok Köre Debrecen jelentette be a Facebookon.
https://www.facebook.com/jazzbaratok.kore/posts/pfbid074ZE62ETzLMVKPyQ8DXeUcxudfuQWtuZ4wEoGPBJrNesx3H8QyTM48LsNv9zoPxvl
Mint írták, egy ideje Budapesten élt, és a sors úgy hozta, hogy tolószékbe kényszerült, nehéz időszakokat élt meg.
Tradicionális bluesmuzsikát játszó zenekara 1991 végén alakult, olvasható a Debreceni Rocklexikonban. Az első időben nagyzenekari felállásban koncerteztek, később trióvá alakultak át. Első albumuk a Baby ride címűet kapta. Az évek során budapestivé váló zenekar az 1990-es évek második felének legjelentősebb bluescsapatává nőtte ki magát. A nemzetközileg is elismert Dr. Valter legutóbbi albumait a Fono Records jelentette meg.
Csonka Valter játszott Hajdu Szabolcs Macerás ügyek és Necropolis című filmjében, valamint Pacskovszky József Lila esernyők című burleszkjében is. Előbbivel színházban is dolgozott, a rendező Kálmán-nap, illetve Aranyszöveggel kivert hazugságok című darabjában játszott.