Reviczky Gábor a napokban ünnepelte a 75. születésnapját, ebből az alkalomból a Blikk készített egy riportot vele, amelyből kiderült, hogy a párja, négy gyermeke, illetve az unokái adtak neki elég erőt ahhoz, hogy felvegye a küzdelmet a gyilkos kór ellen.
A lap kiemelte, hogy a művész március 28-án már gyógyultan ünnepelhette a születésnapját, bár most nem volt titkos meglepetés buli, mint öt évvel ezelőtt. Reviczky kiemelte, hogy az orvosok javaslatára pezsgőt nem iszik, inkább vörösbort, olykor pedig „igazi gyümölcsből készült tiszta pálinkát” fogyaszt kúraszerűen, mert néha egekbe szökik a vérnyomása, egy-egy stampedli pedig leviszi neki normál értékre.
Kiderült az is, hogy emellett négyféle gyógyszert szed, de elmondása szerint bármilyen pirulánál hatásosabb gyógymód számára a színjátszás. Merthogy hiába mondta a közelmúltban, hogy nem készül már új darabra, mert nem bírja a próbákat – mégis játszik, sőt két filmben is főszerepet alakít. „Színpadon vagyok és ez csodálatos érzés. Viszem tovább azokat a darabokat, amelyekben korábban szerepeltem” – mesélte Reviczky.
„Soha, egyetlen pillanatig sem volt betegségtudatom. Nem hagytam, hogy leterítsen, hogy összetörjön, hogy megijesszen. A kemoterápiás kezelések során úgy éreztem, mintha a pokolban tennék egy rövidke kirándulást. Különösen a legutolsó alkalommal. Az az érdekes, hogy a súlyos áttétek és rémisztő diagnózis ellenére sem fogytam le, sőt az állandó versenysúlyomról, a 68 kiló 30 dekáról meghíztam 70 kilogrammra”
– árulta el a legenda, aki hozzátette, szedi a gyógyszereit, rendszeresen jár kontroll vizsgálatra, és újra energiával teli színésznek érzi magát.