Az Index beszámolója szerint a sajtótájékoztató előzménye az a titokban rögzített hangfelvétel, amelyet kedden Magyar Péter, Varga Judit volt férje hozott nyilvánosságra egy beszélgetésükről. Ebben az hallható, hogy az ügyészségen manipulálták az ügy iratait.
A főügyész a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy „kommunikációs csapdában” van, ugyanis folyamatban lévő ügyeket hagyományosan nem kommentálnak. A legnagyobb csapdában akkor érezte magát, amikor az egyik kollégája, aki a Völner–Schadl-ügyön dolgozott, azt kérdezte tőle, ugye nem fog magyarázkodni. Majd leszögezte, nem fog magyarázkodni és a sajtótájékoztatónak azokról kellene szólnia, akik dolgoztak az ügyön.
„Olyan állítások, kérdések jelentek meg a sajtóban, amelyek kicsit megleptek. Jogvégzett emberek kérdezték, hogy a felvételek alapján indít-e vizsgálatot az ügyészség. Nyomozás van folyamatban, amit az ügyészség rendelt el. A hangfelvételek le lettek foglalva, a nyomozás folyamatban van”
– szögezte le Fürcht Pál, majd hozzátette, a most már közszereplőnek minősülő személy súlyos állításokat tett, voltak magánszemélyek akik ezzel kapcsolatban feljelentést tettek, az ügyészség elrendelte a nyomozást.
Kiemelte azt is, hogy a nyomozás még tart, és elárulta Frücht azt is, hogy szerdán a Fővárosi Nyomozó Ügyészség tanúként hallgatta meg Varga Juditot.
Ezután a főügyész kihangsúlyozta, hogy az ügyészség független, és mint mondta, az az állítás is igaz, hogy a legfőbb ügyész nem ura az ügyészségnek, ugyanis a törvények uralma érvényesül.
„Minden adatnak nyoma kell legyen az aktában, az útja ezeknek nyomon követhető” – húzta alá a főügyész.
https://www.facebook.com/ugyeszseg/videos/945740600065431
Előzmények
Az atv.hu is beszámolt róla, hogy szerda este a Frizbi TV adásában szólalt meg először személyesen Varga Judit azóta, hogy a Magyar-ügy kirobbant. Magyar Péter már az adás premierje előtt reagált, azt írta, „ami most történik az a magyar politikatörténet leggusztustalanabb leszámolása és karaktergyilkossági kísérlete, amiben semmi sem szent”.
Mindez azután történt, hogy Magyar nyilvánosságra hozta a feleségével készített felvételt, amelyen a Völner-Schadl ügyről beszélgetnek, Varga Judit pedig súlyos bántalmazással vádolta meg volt férjét. Magyar Péter szerint volt felesége előre megírt hazugsággyűjteményt hozott nyilvánosságra, Varga Judit azonban erre újabb poszttal jelentkezett, és három alkalomról számol be, amikor állítása szerint Magyar megpróbálta „jobb belátásra bírni” a felvétellel.