Pintér Róbert telefonon elmondta: a 151 szobával működő hotelnek mintegy kétszáz vendége volt – 143 szobát adtak ki -, amikor szombat délelőtt kigyulladt a negyedik emelet, ahol kizárólag szobák vannak.
A vendégek elhelyezése folyamatban van, de többségük egyelőre a környező épületekben és a Fellegvár parkolójában biztosított melegedőbuszokban vár – tette hozzá, jelezve: csupán néhány vendég kért áthelyezést, amelyre a környező szállodákban van lehetőség.
Beszámolt arról, hogy egy nemzetközi konferenciát, amelyet a hétvégén tartottak volna a hotelben, Budapestre helyeznek át.
Pintér Róbert elmondta azt is, hogy az újjáépítés elkezdődött.
Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások okán van tapasztalatuk abban, hogy egyik pillanatról a másikra hogyan menedzseljék a helyzetet.
A meglévő foglalásokkal kapcsolatban közölte, sok megkeresést kapnak; mindenki maga döntheti el, hogy elmegy a szállodába, vagy nem.
A jövőbeni foglalási lehetőségek megnyitása a „következő hetek válasza” és annak is a függvénye, hogy a szombati és a vasárnapi felmérések milyen eredményre vezetnek – fogalmazott az igazgató.
Pintér Róbert korábban azt mondta, hogy valószínűleg elektromos probléma okozta a tüzet. Hangsúlyozta: a vendégek és az alkalmazottak a tűzeset idején biztonságban voltak, senki sem sérült meg.
Némethy Zita, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője szombat délután elmondta, hogy jelenleg az utómunkálatokat végzik a hotelben, ahol tűzvizsgálatot is tartanak – írja az MTI.
Az Útinform tájékoztatása szerint a hotelhez vezető Panoráma út továbbra is le van zárva, kerülni a 11-es úton lehet.