Nagybajomban működik az a vállalkozás, ahol faipari tevékenységet végeznek. Emiatt kell olyan vízvezetéket használniuk, amely egy tűz oltásához elegendő vizet tud biztosítani. Ehhez pedig vastag csővezetékre van szükség, ez viszont január 1-je óta nagyon sok pénzbe kerül.
„188 ezer forint csak az alapdíj, amit akkor is kell fizetnünk, ha egy deci vizet nem használunk”
– nyilatkozta Albertus Balász, a NAFA Kft. ügyvezetője az ATV Híradó stábkának. A vállalkozás vezetője először nem értette, hogy miért kaptak ekkora számlát. Először azt hitték, hogy a rendszer hibásodott meg.
„Lesokkolódtunk, hogy egy 192 ezer forintos vízszámlát kaptunk. Mindjárt arra gondolt az ember, hogy csőtörés vagy valamilyen probléma van. Utánanéztünk, először nem is néztem a számlát tüzetesebben át. Nem találtunk semmilyen csőtörésre utaló jelet, vízóra sem forgott, akkor néztem meg a vízszámlát, hogy konkrétan 3 köbméterre kaptunk egy 192 ezer forintos számlát” – tette hozzá az ügyvezető.
Az előírások miatt vízvételezés lehetőségét biztosítani kell, ha ezt külön akarják választani, akkor mindent újra kell tervezni, de addig is, ha ez megoldható, ezt az alapdíjat kell fizetni. A cég vezetője szerint ez a rendszer igazságtalan.
Varga László baranyai vállalkozó pedig arról beszélt, hogy szerinte ez az alapdíjemelés minden vállalkozást, intézményt érint, aki rá van kötve a hálózatra.
A vállalkozások februárban kapták meg a vízszámláikat, melyek már az emelt díjat tartalmazzák, amely olyan összeg, amit a fogyasztás mértékétől függetlenül fizetniük kell.