Nem lehet nem túllenni, azon, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumnak már csak a korábbi főigazgatója L. Simon László – erről maga az érintett beszélt az ATV Start péntek reggeli adásában. A menesztésének körülményeiről azóta sem beszélt az illetékes miniszterrel. Elárulta, hogy nem kereste az alkalmat, sőt, feltette a kérdést: “most miről is beszéljünk?” Kiderült az is, hogy nem indított munkaügyi pert.
A lehetséges utódjával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy elég nagy a felhozatal, és többen is megkeresték őt, hogy mi a véleménye. “A pletykákból azt hallottam, hogy legalább négy embert én jelöltem vagy én támogatok, ami elég vicces” – fogalmazott, majd hozzátette: tény és való, hogy valamennyi személlyel, akiket megemlítettek az Index cikkében, már dolgozott együtt, kivéve Zsigmond Gábort, de vele is nagyon jóban van. Zsigmondot rendkívül ambíciózus és tehetséges fiatalembernek írja le, Hammerstein Juditról, a jelenlegi megbízott főigazgatóról is jó véleménnyel van, kiváló embernek és szakembernek tartja, aki nagyon komoly munkássággal rendelkezik. Felidézte, hogy Virágos Gábort még ő vitte oda a Nemzeti Múzeumba, Kálnoki-Gyöngyössy Márton viszont biztosan nem lenne az ő jelöltje, hiszen jelentős adósságot hagyott ott a Szentendrei Múzeumban, amikor átalakították az intézményrendszert. Csapláros Andreát szintén remek szakembernek tartja, jól dolgoztak együtt az elmúlt években. Hozzáfűzte, hogy aki lassan 30 éve dolgozik a kulturális életben és a kultúrpolitikában, az szinte mindenkit ismer.
L. Simon reméli, hogy az utódja majd folytatja a munkáját, többek között a következő felújítások tervei is elkészültek, illetve a kiállítási programot is tovább lehet vinni. “Fölpörgettük a Nemzeti Múzeumot”, egy friss szellem jött be, dinamikusan nőtt a látogatószám, ezért úgy véli, hogy erről az útról nem szabad letérni, ezt érdemes lenne folytatni.
Arra a felvetésre, hogy Dúró Dóra feljelentése ürügy volt-e, hogy eltávolítsák a múzeum éléről, L. Simon azt válaszolta, hogy ezt Csák János minisztertől kellene megkérdezni. “Én csak azt tudom, ami a felmondásomban volt olvasható” – fűzte hozzá. Majd egy félmondattal elismerte, hogy tud mást is, de azt megtartja magának.
A kultúrát nem lehet kisajátítani
Önmagát irodalmárnak definiálja, aki sok mindent mást csinál. Elmondta, hogy mióta több ideje van, befejezett néhány esszét, és idén egy kötet is elkészülhet, májusban pedig angolul jelenik meg könyve korábbi írásaiból.
Az intézményrendszert ki lehet sajátítani, de a kultúrát, az alkotókat nem – szögezte le L. Simon. Szerinte azt a színes, pezsgő kultúrát, ami a fővárost, az egész magyar határon inneni és határon túli szellemi életet jellemzi, nem lehet kisajátítani, nincs is ilyen kísérlet. A finanszírozás területén is inkább más gondok vannak, láthatólag kevesebb forrás van a kultúrára, amiről azért is beszél, mert nem titok, hiszen elég megnézni a költségvetési törvényt. “De ez érthető ebben a válsághelyzetben” – tette hozzá. Csendesebb most a kulturális élet, mint 2-3 évvel ezelőtt volt. Éppen ezért az, amit kultúrharcként definiálnak, alább hagyott – magyarázta.
Kiderült az is, hogy hetente találkozik egyeztetésre Demeter Szilárddal, akin azt látja, hogy higgadtabban nézi a kulturális életet és a megszólalásai is sokkal visszafogottabbak.
A színházakkal kapcsolatban nem érez aránytalanságot a támogatásban, ugyanakkor elismerte, hogy “jelenleg partvonalon kívülről figyelem a színházi életet”. De sokat jár színházba, a héten például az A Kastély című darabot nézte meg a Vígszínházban, ami elmondása szerint zsúfolásig tele volt és az utolsó pillanatban tudott rá jegyet venni. Úgy látja, hogy továbbra is pezseg a budapesti színházi élet és szerinte nem mondható az, hogy ne jutna mindenhova pénz, hogy az ellenzéki önkormányzati fenntartású színházaknak ne jutna annyi forrás, mint az állami vagy vidéki fenntartású teátrumoknak. Bár több mint 10 milliárd forinttal csökkent az a támogatási keret, mint Fekete Péter államtitkársága idején, ami rosszul érintette a független színházakat. De a nyári színházi támogatási rendszert nézve a Velencei-tónál az alapítványuk keretében működő Csajághy Laura Színpad is nagyságrendekkel kevesebb pénzt kapott, mint a korábbi években, így a saját bőrén is érzi, hogy néha nem könnyű.