A Magyartanárok Egyesületének képviselője a portálnak elmondta, hogy a legkisebbek magyar feladatlapja nagyon hasonlított a korábbi évek feladatsoraihoz, nagy meglepetések nem érhették a gyerekeket. Schiller Mariann szerint ugyanakkor az vitatható, hogy szükség van-e egy olyan feladatlapra, amiben a maximálisan elérhető 50 pont többségét olyan feladatokkal lehet megszerezni – nyelvtan, helyesírás, betűrend – ami a negyedikesek számára a legkevésbé izgalmas.
Schiller azt mondta, szerinte a gyerekek összességében azt kapták, amire készültek, ez pedig bizakodásra ad okot, hiszen míg a magyartanítást teljes mértékben átalakította a kormány, ez a feladatlap „maradt olyan, amilyen.”
Az Eduline hatodikas diákokat is megkérdezett meg arról, hogy milyennek találták a feladatsort. Az egyik gyermek azt mondta, hogy a matematika nem okozott neki különösebb problémát, a magyart viszont nem maradt ideje befejezni. Egy másik hatodikos diák – Kristóf – szintén a magyar felvételi feladatlapot találta nehezebbnek. A diák másfél évig magántanárokkal készült a felvételire.