Mint arról január elején az atv.hu is beszámolt, Nagy Márton bejelentette, hogy „a vendégmunkások alkalmazásának szigorítását tervezi a kormány”. „Ha nincs szabad magyar munkaerő-kapacitás, akkor és csak akkor jöhetnek szóba a vendégmunkások” – húzta alá a miniszter. Közben az is kiderült, hogy közel 100 ezer vendégmunkás dolgozik már Magyarországon.
A héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) lesújtó adatokat közölt, melyek szerint rohamtempóban zuhan a magyar gazdaság, a DK szerint pedig a megoldás csak a béremelési program és a vendégmunkások betiltása lehet.
Csütörtökön a Mi Hazánk kezdett ismét tiltakozni, miután kiderült, hogy a közpénzzel támogatott Nagy-Magyarország Parkban is indiai vendégmunkásokat szállásoltak el. Toroczkai László a TikTok-oldalára töltött fel ezzel kapcsolatban egy videót, amelyben az látszik, hogy egy buszt követ, amelyben vendégmunkások vannak.
„Sziasztok! Éppen itt akcióban vagyunk, üldözzük ezt a nagy buszt, ami tele van tömve indiai vendégmunkásokkal”
– jelentette ki Toroczkai a videóban, aki szerint az indiai munkások egy amerikai cég dolgozói, és 8-9 hónapja lakhatnak Magyarországon.
https://www.tiktok.com/@toroczkai.laszlo/video/7322806642997841185?embed_source=121374463%2C121351166%2C71838019%2C121331973%2C120811592%2C120810756%3Bnull%3Bembed_pause_share&refer=embed&referer_url=telex.hu%2F&referer_video_id=7322806642997841185
A videóban elhangzott az is, hogy a Nagy-Magyarország Parkot korábban 350 millió forintos állami támogatással a Trianon Múzeum Alapítvány vásárolta meg, ez az alapítvány pedig Bayer Zsolthoz kötődik.