Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, december végén érkezett a bombabejelentés, miszerint csaknem két évtized után Majka búcsút mondott a TV2-nek és visszaigazol az anyacsatornájához, azaz az RTL-hez. A bejelentés nemcsak a rajongókat, hanem a kollégáit, barátait is sokkolta, például Till Attilát is, akivel a rapper több sikeres produkciót is együtt vezetett.
„A tárgyakhoz, de az emberekhez is ragaszkodom, ezt kijelenthetem 26 év házasság után”
– jelentette ki Tilla, majd szóba került Majka is, akivel rengeteg műsort vezetett együtt. „Nekem ez egy fájdalom, nagyon megvisel. Azt gondolom, hogy az életben vannak nagy váltások, vannak az életben változások, ami nem is baj. Ezeket fel kell tudni dolgozni, nekem is ezt fel kell tudnom dolgozni. Majkával persze a barátságunk nem szakad meg, találkoztunk már azóta, fogunk is” – hangsúlyozta a TV2 műsorvezetője, amit a Bors idézett.
Hozzátette, nagyon sajnálja, hogy elment, és nagyon szeretne még közösen műsort vezetni vele.
„Mert egyszerűen ez biztos, hogy… vannak olyan dolgok, amiket az élet eldönt. A mi esetünkben is, hogy barátok vagyunk, szeretjük egymást. Ez nem is egyszerűen egy választás. Hanem olyan, mint a szerelem, a sors valahogy összeboronál titeket. Én tényleg nagyon szeretem Majkát. Nekem ez tényleg nagy fájdalom, hogy elment, de majd lesz ez másképp is, bízom benne”
– fogalmazott Tilla, akinek hamarosan új műsora indul a csatornán.