Mint megírtuk, egy novemberi interjúban Schobert Norbi megkérdőjelezte az Apollo 11 űrhajó 1969-es küldetésének valódiságát.
A fitneszedző szerint a kalóriaszámlálás éppen akkora hülyeség, mint az 1969-es Holdra szállás – aminek a valódiságában szintén nem hisz.
Mégpedig azért nem, mert
- Megcélozták a rakétával a Holdat, ment föl az űrbe ezerrel. Honnan tudták a csillagászok, hogy a Holdnak mekkora a gravitációs ereje? Nem tudták!
- Amikor leszálltak, és filmezték Neil Armstrongot, akkor egy külső kamera már ott volt. Tehát valaki már előtte a Holdra lépett, aki fölvette, mikor kiszállt az űrhajóból.
- Lobogott a zászló, pedig a Holdnak nincs légköre. Mi lobogtatta? Az űrszél? Vagy a ventilátor?
Ilyen előzmények és fél éves szervezés után jutott el az ATV Heti napló című műsorának stábja Houstonba, hogy benézhessen a NASA színfalai mögé. És ha már ott volt, interjúzott a Holdra szállás egyik irányítójával is.
A NASA-t 1958-ban alapították. Az űrversenyben akkor a szovjetek álltak vezetésre. ‘57-ben fellőtték az első műholdat, a Szputynikot. Majd jött szegény Lajka kutya és ‘61-ben Gagarin, aki első emberként járt a világűrben. 3-0 a szovjetek javára. Kennedy elnök viszont úgy vélte, hogy egy nemzet, ami a nemzetek vezetője szeretne lenni, nem maradhat le egy ilyen versenyben. Sikerhez viszont valami igazán nagy dobás kellett. Ezért esett a választás a Hold meghódítására, bármennyire is lehetetlen küldetésnek tűnt. A misszió Apollón görög isten után az Apollo program nevet kapta.
Az összes Apollo küldetést Gene Kranz vezette, akinek rátermettségének köszönhetően az Apollo 13 legénysége túlélte a közelgő katasztrófát, és a három űrhajós biztonságban visszatérhetett a Földre.
Gene Kranz ma 90 éves, az utolsók egyike, aki még él a Holdra szállást irányító csapatból. A Heti Naplót houstoni otthonában fogadta. Azt meséli, még napjainkban is minden egyes nap minimum 50 rajongói levél érkezik hozzá. Aláírást kérnek tőle fiatalok és idősek a világ minden pontjáról. Ő tényleg egy igazi, élő legenda. Repülésirányítóként minden az ő felelőssége volt.
A teljes, közel félórás riportfilm januárban kerül adásba az ATV-n.