A napokban jött a hír – konkrétan Kunetz Zsombor orvos Facebook-oldalán – egy újabb kórházi osztály bezárásáról, miszerint a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban végleg leáll a legnagyobb belgyógyászati osztály, és a maradék három is csak erősen csökkentett kapacitással tud tovább működni.
Kunetz szerint ez nemcsak Pest megye, hanem Budapest ellátását is veszélyezteti, mivel a kieső funkciók ellátására kijelölt, ugyancsak óriási kapacitáshiánnyal küzdő intézményekben a várólisták beláthatatlan meghosszabbodását, és a dolgozók teljes kizsigerelését idézi elő. Ez egy öngerjesztő folyamat: a fokozódó terhelés és a rossz feltételek miatt egyre több szakdolgozó tűnik el a pályáról.
Andrea 27 éve ápolónő, és az egyik közép-magyarországi kórház belgyógyászati osztályán dolgozik. „Ha megnézed bármelyik hazai kórház álláshirdetéseit, azt fogod látni, hogy a legtöbb osztályra keresnek ápolót, szakápolót, segédápolót, bárkit, csak jöjjön valaki” – Andrea szerint, ha minden így megy tovább, 10 év múlva sehol nem lesz ember, aki ellássa a betegeket. Hozzáteszi: a magánegészségügyben ez kevésbé probléma- bár ott is emberhiány van-, mert a körülmények kedvezőbbek, de sokkal jobban ott sem fizetik meg az ápolónőket.
„11 éves korom óta tudtam, hogy nővér szeretnék lenni – valószínűleg azért, mert a családunkban sok az egészségügyis. A nagynéném például 54 éve aneszteziológiás-intenzíves nővér. Egy gyermeket szült nagyon fiatalon, azután az élete lett a szakmája. 74 évesen még mindig dolgozik, elhivatottságból. Nagyon sokan vannak hozzá hasonlók” – állapítja meg Andrea.
A belgyógyászati osztályon, ahol ő dolgozik, 16 évvel ezelőtt 67 ágy volt, amiből 40-45 feljáró (önmagát ellátni képes) beteg volt, mára viszont megfordult az arány, és 62 ágyból 40-45 beteg ágyhoz kötött, azaz teljes gondozásra szorul. Ehhez a betegtömeghez az osztályukon jelenleg hét képzett nővér és kilenc segédápoló áll rendelkezésre, miközben úgy látják, nappalra minimum négy, éjszakára három ápoló kellene. (A nemzetközi protokoll alapján egy képzett nővérre maximum öt beteg juthatna.)
„Most jó, ha van mellettem egy segédápoló, akit viszont sok dologra nem lehet megbízni. Eleve egy éjszakai műszak alatt kell negyven-negyvenöt, 100 kilós vagy még nehezebb beteget pelenkázni, mosdatni, etetni – ezt másodmagammal fizikai képtelenség végigcsinálni. Plusz az összes szakmai feladat és adminisztráció, méghozzá úgy, hogy számos orvosi feladatot is a nővérek látnak el: vénás injekciók összeállítása, beadása, vérhígítók adása, vércukormérés, satöbbi, no meg a legváratlanabb helyzetek gyors megoldása. Este 10-11 körül végigpelenkázni 40 beteget, meg ugyanezt hajnalban is végigcsinálni, és sok beteg demens, zavart, széthúzzák a katétert, leszedik magukról a csöveket, pelenkát, vizeletben úszik az ágyuk, akkor ki kell szedni alóluk a mindenséget, vagy kitépik a branült, és vérben úszik minden… Az a helyzet, hogy nem tudunk többet adni” – szakad ki az ápolónőből.
Az emberhiány miatt nem ritka, hogy 3 napig folyamatosan be vannak osztva 12 órás műszakokra, például 2 egymást követő éjszaka után 1 nappalra – különösen fokozott a terhelésük akkor, amikor egy-egy kolléga lebetegszik és kidől. Havi 200-220 munkaórával a hátuk mögött a nővérek állandóan kimerültek, nem beszélve olyan szakmai ártalmakról, mint a betegek emelgetésével járó gerincsérv, ami népbetegségnek számít a körükben.
„Nagyon nehéz a belgyógyászat. Az összes olyan osztály, ami fekvőbetegekkel dolgozik, nehéz. De nem mindegy az sem, mekkora. Vannak jóval kisebb és könnyebb osztályok, például a szemészet, ahol az ápolóknak nem kell betegeket emelni, forgatni, pelenkázni, mosdatni, és ugyanazt a fizetést viszik haza, mint én. Ezeken a helyeken általában nincs emberhiány. A másik véglet az utókezelő vagy „elfekvő” osztály, ahol a nővérek stílusa, mentalitása sokszor olyan, amit egy normális osztály nem tűr meg. A leginkább ellátásra szoruló betegek a legkiszolgáltatottabbak, mert onnan mindenki csak menekül” – állapítja meg Andrea.
Arról is beszél, hogy nincs utánpótlás, mert az új dolgozók hamar kilépnek, nem bírják a terhelést.
A kevés fiatal elmenekül a pályáról, ők eleve nem jönnek a nehéz osztályokra, eszükben sincs idős embereket forgatni, pelenkázni, mosdatni. „Nem fognak megszakadni 100 kilós betegekkel, inkább elmennek az Auchanba árufeltöltőnek, ahol 20 évesen magasabb fizetést kapnak, mint 30 év munkaviszony után egy nővér, akire emberéletek vannak bízva.
Ez azért elkeserítő” – csóválja a fejét az ápolónő, aki most azért tanul, hogy az egészségügyön belül egy könnyebb, kevesebb felelősséggel terhelt szakterületre mehessen át.
A hírekből az jön le – teszi hozzá –, hogy az egészségügyi szakdolgozók júliusban 18 százalékos alapbéremelést kaptak. Ami őt illeti, most kevesebbet visz haza, mint a béremelés előtt, tekintve, hogy a pótlékaikat egyidejűleg csökkentették. (Az új egészségügyi bértábla szerint egy 27 éve pályán lévő, középfokú végzettségű ápolónő alapbére képzettségtől függően nettó 280-350 ezer forint között mozog.) Amióta Andrea a pályán van, azt látja, hogy megy a trükközés a bérekkel, ha máshogy nem, a kategóriákat variálgatják, így nemegyszer megesett, hogy sokan hátrébb sorolódtak a bérkategóriában, miközben ugyanazt a nehéz és felelősségteljes munkát csinálták, mint addig.
A betegek, hozzátartozók egy része nagyra becsüli a nővérek munkáját, másik része viszont az ápolónőkön tölti ki az egészségüggyel kapcsolatos frusztrációit. „Én ilyenkor meg szoktam mondani: semmi probléma, fizetség nélkül is be lehet ide állni segédápolónak, és ki lehet próbálni – csak jöjjön el egy napra, és csinálja” – jegyzi meg Andrea, aki szerint a Covid is belejátszott az emberek erősödő bizalmatlanságába, amikor sokan nem jutottak el a szükséges vizsgálatokra, és emiatt sokkal több beteg halt meg, mint ahányan Covidban mentek el. Szerinte a nővérek 80 százaléka kizárólag elhívásból, emberszeretetből van a pályán, de a döntéshozók rendkívül visszaélnek ezzel, elég csak az ápolónők vitatott béremelésére vagy a megváltozott jogviszonyból fakadó, növekvő kiszolgáltatottságukra és kihasználhatóságukra gondolni.
Részletek a Hetek legfrissebb számában.