Fahidi Éva 1925-ben született Debrecenben egy nagypolgári zsidó családban, és bár szülei 1936-ban kikeresztelkedtek, ő pedig katolikus intézetben szerzett érettségit, 1944 tavaszán a többi debreceni zsidóval együtt őket is gettóba zárták, majd Auschwitzba vitték. Az ekkor 18 éves nő anyját és húgát azonnal gázkamrába küldték, apja a tábori körülmények miatt vesztette életét, összességében pedig negyvenkilenc családtagját vesztette el a holokauszt alatt. Ő viszont Auschwitzot és a buchenwaldi táborhoz tartozó allendorfi Münchmüle gyári kényszermunkáját is túlélte, 1945-ben pedig a háború lezárulta után megszökött egy halálmenetből, és augusztusban hazatérhetett.
A lap felidézte, Fahidi a rendszerváltásig nem beszélt arról, hogy mit élt át, 2003-ban azonban ellátogatott Auschwitzba, a stadtallendorfi múzeum felkérésére németül írt egy visszaemlékezést is, majd 2005-ben A Dolgok Lelke címmel kiadta az emlékiratait is, amely Németországban is megjelent. 2019-ben megírta A szerelem alanya és tárgya című könyvét, amelyben a szocializmus időszakát mutatta be. Fahidi rendszeresen tartott előadásokat a holokausztról Magyarországon és Németországban is, hogy a fiatalabb generációk számára is megőrizze a holokauszt emlékezetét. 90 évesen szerepelt a Budapesti Vígszínház az életéről szóló, Sóvirág – avagy a létezés eufóriája című táncprodukciójában is. Munkáját Németországban és Magyarországon is elismerték, egyebek mellett Weimar és Debrecen is díszpolgárává avatta.
Christoph Heubner, az Auschwitz Bizottság alelnöke Fahidi halálának bejelentésekor azt írta, hogy az auschwitzi túlélők hálájukat fejezik ki egy nagyszerű nő iránt, aki az emlékeivel, a kreativitásával és az életigenlésével egész életében szembeszegült a halállal.