A bíróságnak az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében emlékeztettek: a férfit kedden délelőtt a 2-es főúton akarták a rendőrök ellenőrizni, azonban a rendőrautó megkülönböztető fény- és hangjelzésére nem reagált, nagy sebességgel haladt tovább, majd ráhajtott az M2-es autóútra.
A bíróság szerint menekülése közben a gyanúsított többször átlépte a záróvonalat, ezzel a szembejövő gépjárműveket fékezésre, illetve lehúzódásra kényszerítette, többször intenzíven fékezett, ezzel is veszélyeztetve a mögötte haladókat és akadályozva a rendőri intézkedést. Emellett jelentősen túllépte a megengedett sebességet, esetenként óránkénti 200 kilométeres sebességgel haladt az autóúton – tették hozzá.
Miután többször nekiütközött az őt megállítani próbáló rendőrautóknak és egy betonelemnek – ami miatt az egyik kereke kitört -, az egyik szalagkorlátnál megállt.
A férfi a rendőri felszólítás ellenére sem szállt ki a gépjárműből, később a megbilincselésének is ellenállt, majd megfenyegette a rendőröket – írja az MTI.
A cselekménye bizonyítottság esetén hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt történő járművezetés, valamint nagyobb kárt okozó rongálás bűntettének megállapítására lehet alkalmas – jelezte a bíróság.
A letartóztatás elrendelését egyrészt a bűncselekmény súlyával, a szökés és az elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélyével indokolták. Másrészt azzal, hogy a férfi ki akarta vonni magát a hatósági intézkedés alól, valamint tettével két felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt vált gyanúsíthatóvá.
A közleményben a bíróság arra is kitért: a férfi folyamatosan vezetett gépjárművet annak ellenére, hogy jogosítvánnyal soha nem rendelkezett.