Itthon

Lefagyott a regisztrációs oldal, sok vállalkozó bukhatja a 4,5 milliós támogatást

ATV.hu
Hirdetés

A Vállalkozói Start II. programban a vállalkozók 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhattak, azonban kevesebb, mint egy napig volt csak erre lehetőségük, ugyanis akkora volt a túljelentkezés. Ráadásul a regisztráció sem ment mindenkinek, ugyanis az oldal lefagyott. 

Hirdetés

Az eredeti tervek szerint augusztus 1-jén reggel 10 órakor indult volna a regisztráció, ám az oldal lefagyott. Az OFA Nonprofit Kft. két nappal a regisztráció megnyitását követően közölte a honlapján, hogy a nem várt, kimagasló érdeklődésre tekintettel a regisztráció során technikai problémák léptek fel. Úgy fogalmaztak, hogy soha nem látott és nem tervezhető terhelés érte az oldalt, emiatt egy másik kommunikációs csatornán, a szervezet közösségi oldalán keresztül vált lehetővé a programra történő regisztráció.

Mint írták, az eredetileg tervezett 1500 pályázó befogadása helyett időközben kibővítették a jelentkezést, így aznap éjfélig biztosítottak lehetőséget a regisztrációra. Összesen közel 10 ezer regisztráció érkezett be a Forráskezelő Rendszerbe, mely Ügyfélkapun keresztül valósult meg.

A 24.hu azt írja, valószínűleg ennél többen is pályáztak volna, mert sokan azt sem tudták, hogy a cég a Facebookon megosztott egy alternatív linket, ahol regisztrálni lehetett.

A cég elnézést kért a regisztrációból fakadó kellemetlenségekért, és közölték azt is, hogy a 2023. augusztus 1-jei regisztráció óra-perc időpontja (időbélyegző) nem befolyásolja a programba való bekerülés lehetőségét.

A programban a vállalkozások a kezdeti költségeikre legfeljebb 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhattak. Ebből 3 millió forint a bérre és járulékokra fordítható, a maradék 1,5 millió forintot pedig egyéb eszközbeszerzésre, cégalapításra használhatják fel az érintettek. A programban 12 hónapig kapnak támogatást az induló vállalkozások, amelyeknek további 12 hónapig fenn kell tartani a működésüket.

A tízezer pályázó egyébként ezt automatikusan nem kapja meg, a jelentkezők közül a korábbi tájékoztatás szerint ezret választanak majd ki.

Hirdetés
Kapcsolódó cikkek