Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója nemrég meghívást kapott Vivek Ramaswamy podcast-műsorába, ahol arra kérték, hogy mutassa be az amerikai embereknek, hogy Magyarország milyen sikereket ért el a családpolitikájának köszönhetően.
A beszélgetés felvezetőjében Vivek Ramaswamy republikánus elnökjelölt-aspiráns Orbán Viktort is méltatta.
„Az elmúlt néhány évben figyeltem – mondhatnám, tanulmányoztam is -, hogy mi történt Magyarországon, hogy mit is tett Orbán Viktor Magyarország vezetőjeként. Nagyon régen már jártam Magyarországon. Ma már másik ország, mint amikor először jártam ott, és a jó irányba változott. Úgy gondolom, hogy ezt nagyrészt Orbán Viktor kormányzásának köszönhető. Azt hiszem, sokat tanulhatnánk a jelen pillanatban pártpolitikai küzdelmeiből, a republikánusok és a demokraták közötti csatározásokból kitekintve, mert könnyen belefeledkezünk a saját véleménybuborékunkba. Időnként új perspektívát kapunk azáltal, hogy külföldre nézünk, és visszahozzuk ezeket a tanulságokat.”
https://www.facebook.com/watch/?v=990646078617621&ref=sharing