Hirdetés
Itthon

Cicciolina tönkrement anyagilag, már a római lakását is kénytelen árulni

ATV.hu

Már nem először kerül nehéz helyzetbe a világhírű felnőtt filmes.

Hirdetés

231 000 euróért (86 millió forint) megvásárolható Staller Ilona, azaz Cicciolina római 130 négyzetméteres lakása, ami egy társasházban található a ViaCassián, Róma északi részén. Az ingatlan egy nappaliból, két hálószobából, két fürdőszobából és konyhából áll, amihez egy csodálatos, tágas terasz is tartozik, illetve a kertben egy úszómedence – számolt be róla a Bors.

A művésznő elárulta, hogy a járvány miatt ment csődbe.

„Két évig nem jutottam bevételhez, miközben kiadásom pedig voltak, és oda jutottak a tartozásaim, hogy el kell adnom a lakásomat, amit elárverezek” – mondta Cicciolina. 

Cicciolina a lakásról azt is elmondta, hogy több szempontból is legendás helyszín, hiszen alkotások tömkelege készült itt, amiket Riccardo Schicchi rendezett. Emellett arról is beszélt Cicciolina, hogy olyan sztárok otthona volt a társasház, akik neves pályatársai voltak, például Moana Pozzi, vagy éppen Milly D’Abbraccio, szóval nem csak az ingatlan, de abban számos bútor, korábbi díszlet is megvásárolható, ügyes marketinggel akár még turistalátványosság is lehet belőle. Az árverést júliusban tartják. 

Május 6-án az ATV-n 10.25-től 14.15-ig élőben követhetik III. Károly királlyá koronázását Londonból.

Címkék:
Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek