Itthon

Eltűnt a Facebookról a Transzparens Újságírásért Alapítvány oldala

ATV.hu
Hirdetés

Tiltották az oldalt, feltehetőleg azután, hogy több felhasználó jelentette azt. 

Hirdetés

Csütörtök délután már nem lehetett elérni a Transzparens Újságírásért Alapítvány Facebook-oldalát. A szervezet az Indexhez eljuttatott közleményében közölte: „Erre vélhetően azért került sor, mert több felhasználó is jelenthette az oldalt a Facebook cenzorainál, a legnagyobb közösségi médium üzemeltetői üzenetben ugyanis azt jelezték az alapítvány munkatársai felé, hogy a médiaelemző szervezet megsértette a platform közösségi irányelveit.”

Tájékoztattak, hogy a döntés ellen fellebbezést nyújtottak be, mivel véleményük szerint egyetlen tartalmuk sem volt szabályellenes. Mint írták, a közösségi médium munkatársai befogadták a fellebbezést. „Amennyiben döntés születik a médiaelemző szervezet Facebook-oldalának sorsáról, arról ismételten tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot” – tették hozzá. 

Az alapítvány nemrég szerepet játszott annak a törvénymódosító javaslatnak a létrejöttében, amely a Büntető törvénykönyv rágalmazási és becsületsértési tényállásának módosítását célozza – írja a lap.

Május 6-án az ATV-n 10.25-től 14.15-ig élőben követhetik III. Károly királlyá koronázását Londonból.

Hirdetés
Kapcsolódó cikkek