Hirdetés
Itthon

Egészen elképesztő történet látott napvilágot Schadl Györgyről

ATV.hu

Schadlék jósnőt fizettek le ügyfelük megtévesztése érdekében, és előkerült a vagyonkiraly.fontos@gmail.com (!!!) cím is.

Hirdetés

A HVG-nek köszönhetően újabb részletek derültek ki a Völner-Schadl-ügy nyomozati anyagából. A lap által közölt telefonbeszélgetés a végrehajtói kar korrupcióval vádolt elnöke, Schadl György és bizalmi embere, volt jogi tanácsadója, egy bizonyos R. Róbert között zajlik, aki szintén vádlott az ügyben, és aki üzleteit a vagyonkiraly.fontos@gmail.com e-mail-címen bonyolította. 

Az ügyészség szerint megállapítható, hogy Schadl György és R. Róbert „széles körű, az igazságszolgáltatásra is kiterjedő kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, akiken keresztül minden lehetséges eszközt felhasználva igyekeznek különböző eljárásokat a maguk vagy az őket megkereső személyek számára kedvezően befolyásolni”. Schadl és R. Róbert az egyik telefonbeszélgetésük során például „mestermunkának” nevezik, hogy még egy jósnőt is lefizettek azért, hogy az azt mondja az egyik ügyfelüknek, ami az ő érdekükben áll.

A cikk szerint Schadl és R. Róbert egyebek mellett úgy keresték a pénzt, hogy adóhatósági, versenyhivatali, felszámolási, társadalombiztosítási, örökösödési és sok más fennforgás elintézésének módját és árát tárgyalták telefonon vagy a törzshelyeiken, de nem riadtak vissza ügyvédi titkot képező iratok ellopásától, bírák megkörnyékezésétől és zsarolástól sem. 

Az ügyészség Schadl Györgyre tíz, míg Völner Pálra nyolc év börtönt kért beismerés esetére, valamint előbbire 200, utóbbira 25 millió forint pénzbüntetés kiszabását is indítványozták. Mindezeken felül mindkettőjüknél tíz év közügyektől való eltiltást, a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltást kértek, valamint vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Schadl György pere február 17-én kezdődik.

Címkék:
Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek