Deutsch Tamás, az Európai Unió Tanácsa svéd elnökségének munkaprogramját bemutató EP-ülést követően kijelentette: az EU egységét az a brüsszeli politika rombolta szét, amely hátba támadta az illegális migrációs áradattal szemben a saját, egyben az uniós határokat is védő tagországokat.
Hangsúlyozta: szétverte az EU egységét, hogy Brüsszel folyamatos politikai boszorkányüldözést folytat a jogállamisági eljárások címszava alatt, noha – mint mondta – jól látható, hogy politikai nyomásgyakorlásról, zsarolásról van szó. Brüsszelből folyamatos, egyre erősödő, frontális támadás éri az európai alapvető értékeket, köztük a családot, az egyházakat, a vallást, illetve a nemzeti és alkotmányos szuverenitást – emelte ki.
„Most, a politikai válság feloldása érdekében, az Európai Unió Brüsszel által lerombolt egységének helyreállításán kell fáradozni” – fogalmazott Deutsch Tamás, majd hozzátette: ennek feltétele, hogy minden EU-intézmény betartsa az uniós szerződéseket, valamint az, hogy maradéktalanul tiszteletben tartsa az unió kulturális és politikai sokféleségét. Kiemelte, Magyarország egyetért a svéd tanácsi elnökség programjában hangoztatott kijelentéssel, miszerint fontos a jogállamiság értékeinek védelme.
Az Európai Parlament több képviselőjét is érintő korrupcióról a fideszes EP-képviselő azt mondta, az EU-nak jelentős erejű eszközök állnak rendelkezésére a megvesztegetések felderítésére, ugyanakkor „verebekre lőnek”, azaz – mint mondta – a tagállamok vélt korrupciós problémáival kapcsolatban használják azokat. Arra hívta fel a figyelmet, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn a korrupciós ügyben érintett szocialista EP-képviselők és a magyar dollárbaloldal között, amely könnyen tetten érhető, ugyanis – mint emlékeztetett – magyar EP-képviselők közös fotókat tesznek közzé és tartanak rendezvényeket a gyanúba keveredett Eva Kaili leváltott EP-alelnökkel.
Közölte: a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja várhatóan a magyar vagyonnyilatkozati formula bevezetését fogja javasolni az Európai Parlamentnek. Emlékeztetett: az Európai Bizottság visszakövetelte a korábban támadott magyar vagyonnyilatkozati rendszert, ugyanis átláthatatlanabbnak és kevésbé hatékonynak találta az EP hasonló formuláját. Mivel az uniós bizottság véleménye szerint a magyar jogi rendszer megfelelő a korrupció elleni küzdelemre, európai parlamenti bevezetése segítheti a korrupciós botrányban súlyosan érintett uniós intézmény hasonló törekvését – tette hozzá Deutsch Tamás.