Egyre több az ATM-es csaló Magyarországon. A módszerük, hogy odalépnek áldozatukhoz pénzfelvétel közben és felajánlják segítségüket. Miután az gyanútlan áldozat beírja a felvenni kívánt összeget, a kifizetés előtt elsötétül az automata kijelzője, ekkor a csalók azt mondják, hogy lefagyott a gép vagy nem működik, gyorsan próbálják meg a szomszédos ATM-nél. Míg elterelik az áldozatuk figyelmét, egy pillanat alatt kiveszik az automatából azt a pénzt, amit előtte levettek az áldozat számlájáról – írja a Promotions.
A VII. Kerületi Rendőrkapitányság most egy ugyanilyen ATM-es csaló ellen indított eljárást, aki még augusztus közelében egy VII. kerületi bankfiókban vert át egy idős asszonyt a trükkös módszerrel. A férfi 130 ezer forintot nyúlt le nőtől, majd azonnal távozott.
A nyomozás során kiderült, hogy a 40 éves férfi nemcsak az idős asszonyt verte át, hanem rajta kívül még egy másik asszonyt és egy fiatal férfit is. A másik nőtől szintén 130 ezer forintot zsebelt be, harmadjára pedig 40 ezer forinttal sikerült lehúznia az áldozatát.
A VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították, majd elfogták a 40 éves férfit, akit két rendbeli kifosztás bűntette, valamint egy rendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. L. János vallomást nem tett, a rendőrök őrizetbe vették, valamint előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.