Hirdetés
Itthon

9000 milliárd forint sorsa múlik az Integritás Hatóság munkáján, a Jobbik szerint

ATV.hu

Az Integritás Hatóság munkáján 9000 milliárd forint sorsa múlik - jelentette ki a Jobbik elnöke, európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten, az ellenzéki párt Facebook-oldalán is közvetített sajtótájékoztatón - az MTI közlése szerint.

Hirdetés

Gyöngyösi Márton azt mondta, hogy az Integritás Hatóság szombaton kezdi meg tevékenységét. Azzal a céllal hozták létre, hogy felszámolja a korrupciót Magyarországon.

A kormány tizenhét vállalást tett az Európai Bizottság felé, hogy Magyarország hozzájuthasson 3000 milliárd forintnyi kohéziós támogatáshoz, és ez megnyissa az utat a gazdaságfejlesztési tervből lehívható 6000 milliárd forinthoz, amelynek egyik fele hitel, a másik pedig vissza nem térítendő támogatás. Az Integritás Hatóság munkájának hatékonyságán tehát 9000 milliárd forint sorsa múlik – emelte ki a Jobbik elnöke.

A 3000 milliárd forintnyi kohéziós támogatást azonnal le lehetne hívni, ha a magyar kormány bizonyítani tudná az Európai Uniónak, hogy Magyarországon üldözik a korrupciót – hangoztatta Gyöngyösi Márton.

Azt mondta, már az első hivatali napján segíteni akarják az Integritás Hatóságot. Magyar állampolgárként és ellenzéki politikusként is érdekeltek abban, hogy Magyarország minél előbb hozzájusson a szóban forgó európai uniós forrásokhoz, hiszen „nem kevesebb a tét, mint az, hogy Magyarország a fizetőképességét fenn tudja-e tartani” – jelentette ki a pártelnök.

Gyöngyösi Márton azt hangoztatta, hogy sok olyan korrupciós ügyről tudnak, amely EU-s támogatást érint. Ezeken keresztül be lehet mutatni, hogy az Integritás Hatóság „nem egy sóhivatal”, hanem valóban teszi a dolgát – vélekedett.

A szervezet első munkanapjára máris hoztak egy ügyet Baranya megyéből – közölte a pártelnök. Schwarcz-Kiefer Patrik, a brüsszeli Régiók Európai Bizottságának jobbikos tagja, Baranya megyei önkormányzati képviselő az esetet ismertetve azt mondta, hogy Mohács fideszes polgármesterének, Pávkovics Gábornak a családjához több mint 1 milliárd forintnyi európai uniós forrás érkezett. Ennek célja az volt, hogy egy közeli faluban, Geresdlakon baromfitelepet fejlesszenek.

Kezében egy 180 oldalas dokumentummal az ügyről Schwarcz-Kiefer Patrik úgy fogalmazott: további kérdéseket vet fel, hogy Pávkovics Gábornak hivatalosan nincsen köze a létesítményhez, a Baranya Megyei Önkormányzat egyik ülésén mégis úgy beszélt a telepről, mint hogyha az a sajátja volna. Fennáll a komoly gyanú, hogy mindezeken túl csalás is történt: kettéosztották a baromfitelepet, hogy kétszer annyi európai uniós forrást tudjanak rá lehívni – mondta a jobbikos politikus.

A sajtótájékoztatót az Integritás Hatóság bejegyzett székháza előtt tartották a XI. kerületi Bartók Béla úton. Schwarcz-Kiefer Patrik megjegyezte, hogy be akartak jutni az épületbe, de nem tudtak.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek